A sithek haragja - 1. Rész - Izzó düh

Hellobello!

Új történet vagy novella a láthatáron. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy csak egy részes legyen, vagy folytassam is, azt hiszem ezt a döntést rátok hagyom. Tehát: egy részes legyen, vagy akartok folytatást is?

A sithek haragja
Besorolás:

  • 14+
  • E/1, múlt idő
  • Fanfiction - Star wars - Kylo/Talon
  • Akció
  • Sci-fi
  • több részes

Jó olvasást! :)


Mindenki vigyázba csapta magát,  minden egyes rohamosztagos a sorban. Fehér–fekete ruhájukon visszatükröződött a hajó lámpájának fénye.  Lassan vonult közöttük egy magas, fekete alak. Köpenye a földet súrolta,  arca beleveszett a homályba, csak egy csíkban látszott meg az arcát takaró maszk része,  ahol fémmel volt beborítva. Ütemes léptekkel sétált le a fedélzetről és állt meg velem szembe.
Fénykardom derekamon lógott,  nem viseltem a köpenyemet így vörös bőrömet,  melyen fekete vonalak futottak össze-vissza, csak a szokásos ruhámat viseltem – egy fekete felső,  mely takarta a melleimet, de mást nem és egy felhasított szoknya pedig alul.
– Kylo Ren! – mosolyodtam el és szemügyre vettem a férfit,  akiről Mesterem annyit mesélt. 
– Darth Talon? – döntötte oldalra kérdőn a fejét, mire csak bólintottam.  A maszk által kiadott rekedtes hangra a hideg futkosott a hátamon... Úgy tűnik, valaki még mindig bálványozza Vadert... Pedig már mennyi éve meghalt!
– Kövess!  – utasítottam, mivel a formaiság nem az én oldalam volt. Hogy hogyan is utazott, kit érdekel? Szimplán csak annyit akartam tudni, hogy mitől ilyen felkapott egy sith...
– A Mesterhez viszlek, azt mondta látni akar! – válaszoltam meg a fel nem tett kérdését.
– Tanítvány vagy?
– Igen, bár tanításom hamarosan véget ér,  ahogy neked is, bár mintha úgy mondták volna, hogy nagyobb képességű vagy mint én... – feleltem egy grimasszal gúnyolódva.
Nem érkezett válasz,  melynek kimondottan örültem.  Instabil volt még az erőben, bár nem láttam, hogy mire képes,  de ez az én irányomba döntötte a mérleget. Én akartam a legfőbb sith lovag lenni a Mester után.  De ez a pojáca benne van a képben.
Végig sétáltunk a sötét folyosókon, egyszer se maradva le tőlem,  de tartva a tisztes távolságot. Nem beszéltünk egymáshoz, mely jó pont volt. Legalább feleslegesen nem untattuk egymást,  noha valamilyen felsőbbrendűséget éreztem a dologban, és erre már csak húztam a számat.  Nem szerettem a versenytársakat, sokat küzdöttem, hogy eljussak ide is, már többet nem akartam, csak a korlátlan erőt és tiszteletet. Ropogtatva az ujjaimat érkeztünk meg a megfelelő ajtó elé, nagy levegőt vettem és hátra pillantottam.
– Remélem kész vagy Kylo!  – ejtettem ki gúnyosan. – Különben megesznek vacsorára.– Nyílt meg előttünk az ajtó és belépve néztem fel Mesterem alakjára, ki a terem közepén ült.  Már ha ránéztem, akkor borzongtam a nagyságától és a hihetetlen erejétől, mely nehéz teherként sújtotta a vállaimat. Úgy lehetett érezni,  mintha beszippantotta volna az embert ez a végtelen erő,  ez a nagyság! Kihúzva magamat sétáltam elé és hajoltam meg. – Mesterem! – intettem Rennek, hogy mellém állhat és máris egymás mellett ácsorogtunk.
– Kylo Ren! – mondta ki a szavakat a mester. És tekintetét a férfiéba fúrta.
– Talon! Távozhatsz! Egyelőre nincs szükségem rád,  Kyloval kell beszélnem!  – legyintett ujjával felém, mire csak kikerekedett szemekkel merevedtem ki. Majd csak megköszörülve a torkomat, de megfordulva halk léptekkel siettem ki.
Kis suhanc... Száguldottam végig a folyosón, minden katona kitért előlem. Tudták, milyen, ha kezdek ideges lenni, és most kezdtem. Alig vártam, hogy harcolhassak ezzel a Kyloval. Vajon mi van benne meg, ami bennem nincsen? Nagy valószínűséggel semmi, maximum, hogy az apja Han Solo...
Villogó tekintettel intettem egy csapat katonának, hogy jöjjenek a nyomomba. Ujjaim már rácsúsztak a kardom markolatára és szinte sóvárogtam, hogy végre harcolhassak. Beléptem egy tágas üres szobába, és amint ők is, azonnal bezártam az ajtót és kacér vigyorral fordultam feléjük. 
– Upszika... – mosolyodtam el és abban a minutumban kezembe került a kard. Vörös fénye megvilágította így is vörös bőrömet. Ördögi mosollyal indultam meg feléjük. Éreztem, ahogy félnek, és ahogy megtelnek véráramaim adrenalinnal. Harcolni akartam, pusztítani! 
Megrettenve álltak továbbra is, nyúltak a fegyvereikért, mire még közelebb léptem hozzájuk és az elsőt le is vágtam. – Gyertek! – szűrtem ki a fogaim között és máris áthidaltam a távolságot közöttünk. Csuklóforgatásokkal mozgattam a fegyvert, mintha a testem meghosszabbítottja lett volna és örömmel néztem végig, ahogy mind egy szálig meghalnak. Pillanatok alatt végeztem velük, meg se izzadtam, viszont megkönnyebbültem, mintha a haragom máris távozott volna. De azért ott volt bennem, hogy Kylot is legalább megsebesítsem...
Egyáltalán minek törődök vele ennyit? Meglepett a felismerés és máris dúltam–fúltam haragomban, hogy meg sem érdemli az ilyet...

***
Köpenyem nyaldosta a lábaimat, ahogy vonultam a félhomályban. A Mester hívott, hogy jelenjek meg előtte. Egyenes tartással, nyíl egyenesen mentem be, ahol már vártak. Igen, többes számban mondtam, mivel Kylo is benn volt... Azonnal lehervadt a mosolyom és lassan besétáltam.
– Hívattál Mesterem? – térdeltem le és onnan néztem rá. Most csuklyát viselt, mely eltakarta arcát, így aztán már csak a fekete sziluettje parancsolt tiszteletet.
– Igen, Darth Talon! Elkezdődtek Kylo Ren edzései, és most szeretném, ha megütköznétek! – Szavai metszették az eddig is feszült levegőt, de erre felkaptam a fejemet, majd pimasz mosollyal fordultam Ren felé is. Lassan felálltam és egy egyszerű mozdulattal dobtam le a vállamról a köpenyemet. 
– Rendben van, Mesterem – hallatszott ki a hangomból egy kis gúny. A terem közepére sétáltam és kezembe fogtam kardomat. – Kylo Ren? 
De megint csak nem válaszolt, hanem sietős léptekkel állt fel velem szembe és vette kezébe kardját. Vörös fénye azonnal izzani kezdett egy kereszt alakban.  Párszor megforgattam a kezemben, ahogy lépkedtünk egymás körül. Mértük fel egymást, hogy mik lehetnek a gyenge pontjaink. Sejtelmes arccal támadtam rá, azonnal felvette a ritmusomat és ütközött egymásnak a két lézer penge. Léptem oldalra, mire ő hátra és így tovább. Játszottunk egymással szinte, tapogatóztunk, hogy hol gyengébb a védelem, mire hirtelen kezemmel egy intésre falnak löktem, azonnal kiesett a szerepéből, én pedig csak kuncogtam egyet. 
– Bocsi, nagyon fájt? – gúnyolódtam vele, mire azonnal nekem esett és hevesen forgatva a kardját, lendült támadásba. Ügyes trükkel fordult ki és vágott bele a combomba.
– Auch... – tántorodtam meg és a lábamhoz kaptam. Vékony sebcsík alakult ki, hál égnek nem volt vészes. Égett bőr illata terítette be a levegőt. – Menj a pokolba! – sziszegtem és azonnal ráugrottam. Kettő forgatással vágtam bele a karjába, mire ő is elhátrált tőlem. Nem adtam esélyt és mentem utána, de már blokkolni újra tudott, kivédte a támadásaimat és szúrt az irányomba.
Telt az idő, de még mindig csak kóstolgattuk egymást. A Mester csöndben ült és figyelt minket. Hol egyikünk trükközött, hol másikunk.
Végül lekerült róla a maszk és meglepetten láttam az ifjú arcát. Fekete haja göndörödve keretezte arcát, sötét szemeiben valami ismeretlen elhatározás húzódott meg. Fiatal volt, talán 20–25 éves, de nem több. Idősebbnek gondoltam a rekedtes hangjából, melyet a maszk által adott ki, de ez csak egy suhanc volt.
Haragosan mértem ütést rá. Egy ilyen kis tinédzser nem győzhet le! Kiütötte a kardot a kezemből, mire elvettem az övét. Pillanatokkal később már fegyver nélkül, kinyújtott kezekkel támadtuk egymást az Erővel.
– Te kis... – fújtattam, ahogy erőlködve grimaszoltam. Mintha a fejembe akart volna mászni. Passzívan képeztem egy teret magunk közé, melyet tologatva akart közelebb kerülni hozzám. Mintha össze akart volna passzírozni. – Áhhh! – szorítottam össze az állkapcsomat, de rajta is látszott, ahogy megfeszül és próbál legyűrni.
– Elég legyen! – hallatszott egy hang, mire mindketten ledermedtünk, azonnal a kardom után nyúltam. – Kóstolgatjátok egymást, mint egy szerelmes pár. Harcot kértem! Nem játszadozást! – dörrent Mesterem hangja, mire lehajtottam a fejemet. – Bár jó, nagyon jó eredmény! – jegyezte meg utólag. – De ennél több kell!
Vágtam egy halvány grimaszt és néztem fel a Mesterre. Hideg tekintete szinte a lelkemig hatolt és akaratlanul is megborzongtam tőle. Hatalmas ereje volt, mindig csodálkoztam ezen, de valahogy ár nem éreztem akkora súlynak, mint amikor elsőnek jöttem ide be.
– Most pedig távozzatok! – intett mindkettőnknek, akik összenéztek csak. Majd előre mentem hangos léptekkel és viharoztam el. Ennél többet vártam magamtól. Sokkal többet! Le akartam győzni!

***
Este volt már, a szobámba meditáltam. Vártam valamire, nem is tudom mire, de nagyon nyugtalan voltam. Éreztem valamit, valami mást. De nem tudtam behatárolni, hogy mikor is jön el az ideje. 
Szisszenő hanggal nyílt az ajtó és Kylo jött be, arcát nem takarta most sem a maszk. Éles tekintettel néztem rá, hogy megzavart, majd mivel nem kért bocsánatot és nem is válaszolt, így sóhajtva felálltam. 
– Kylo Ren! – biccentettem neki. 
– Darth Talon! – mondta halkan, de teljesen tisztán jutott el a fülemig. Tekintetünk találkozott és csak álltunk egymással szemben. Hallottam nehéz légzését és minden egyes rezdülését éreztem.
Egyszerre indultunk meg egymás felé és milliméterekkel álltunk meg. Testünk összeért, és vetett egy pillantást vállaimra, mellkasomra. Ahogy rezdült, úgy mozdultam én is és pillanatok múlva már egymás ajkait élveztük. Nem is emlékszem, hogyan is jutottunk ide. De puha szája szinte égetett, keze derekamra csúszott és szorított magához. Meglepetten vettem egy levegőt, ezt tényleg nem akartam elhinni. Hiszen meg akartam ölni...
Átkaroltam a nyakát és simultam a testéhez, mire csak még hevesebben csókolt meg és tért át nyakamra. Sóhajtva döntöttem oldalra a fejemet, egyfajta vágyat indított el bennem, valami különöset, melyben egyszerre akartam eltaszítani és nem is. Fenekemre fogott, mire megeresztettem egy mosolyt, nem cécózott, nem kedveskedett. Akart. 
Bizseregve túrtam a hajába és megtépve pár tincset, kerestem ki újra száját. Felkapta az egyik combomat és simított végig meztelen bőrömön. Éreztem, hogy rajta is uralkodnak el a vágyak, ahogy magához ölelt és valami merevet éreztem meg csípője tájékán. Ujjaimmal övéhez nyúltam, melyen kardja lógott.
Ugyanabban a pillanatban nyúltunk egymás fegyveréhez és taszítottuk a másikat távolra.
Villogó tekintettel aktiváltam a fegyvert és lendültem a harc tánclépéseibe.
Minden olyan gyorsan történt, csak a fények villogása látszódott, szisszenő hangja hallatszott, mikor összeértek fegyvereink. Egy perc se volt, mikor mindketten lefagytunk. Torkainknak feszültek kardjaink. Éreztem a forró hőt, mely áradt a fegyverből, ahogy milliméterek választották el a nyakamtól.
– Most mi lesz Kylo? – szegeztem neki a kérdést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése