Novella: Ne csináld ezt!

Hellobello!
Új írással, egyperces novellával jöttem, méghozzá egy x menessel. Xavier professzor és Domino jelenik meg benne, valószínűleg Dominot sokan nem ismerik, de valamelyest bemutatom nektek a történetben a szereplőt. 
Remélem tetszeni fog! 

Ne csináld ezt!
Besorolás:

  • 14+
  • E/3, múlt idő
  • egyperces novella
  • Fanfiction/AU
  • Akció
  • Darkosabb
Jó olvasást! :)




 A föld szétszóródott a kerekek nyomán,  talajban a gumik csíkot húztak maguk után,  ahogy a fekete motor befordult. Nem csökkenve a sebességen hajtott tovább a fák között.  Tavasz volt, minden élénkzöldbe volt borulva, a virágok nyíltak,  a friss növények illata körbe lengett mindent, noha a félhomályban ez nem nagyon látszott már... Nemsokára hajnalodott. A motor hajthatatlanul tört előre,  rajta egy vékony bőrruhába bújtatott alakkal. Fején bukósisakot viselt, és kezeit eltakarta a kesztyű,  de ahol nem fedte semmi sem, hófehér bőre bukkant ki. Nem egyszerűen fehér volt, mint aki sose látott napot, hanem élénk fehér,  mint aki egy adag festékbe feküdt volna bele. Derekán és lábán övek lógtak le, melyekről több kés,  három pisztoly és pár tár lógott alá. Mereven tartotta magát a légellenállással szemben,  végül befarolva parkolt le az épület előtt.  Ha nem járt volna itt, akkor sose ismerte volna meg, hogy ez lenne az X birtok... A épület a szemnek kellemesen hatott, mintha mindig is itt állt volna, mintha direkt ide szánta volna a jó isten is. Néma csönd volt, az udvaron és az iskola külső területén se volt egy árva lélek sem.
A lány – mivel nő volt – lepattant a motorról, a kulcsot zsebre vágta és sietett fel a lépcsőn. 
Egyszer járt itt, az is évekkel ezelőtt volt már... Mindig ide akart tartozni,  egy csoporthoz, ahol megértik, ahol nem csak egy gyilkos... Ehelyett egész életét egy bázison töltötte a kormány árnyékában és nevelték fel tökéletes gyilkosnak. Minden nap tesztelték a képességét,  hogy mennyire is menti ki a bajból... És minden áldott nap életben maradt, ugyan sose tanulta meg kontrollálni tehetségét,  de ha patt helyzetbe került, mindig aktiválódott és segített rajta...
A bejárat előtt állt és már rúgta volna be az ajtót, mikor egy hang szólalt meg a fejében. 
"Domino... Neena... Ne csináld ezt!"
Tudta, mikor a birtokra lépett,  hogy azonnal felfigyeltek rá,  Xaviernek köszönhetően nem lehetett észrevétlenül bejutni a területre,  de így is meglepte milyen sokáig nem kereste meg az elméjét. 
Az édeskés hangra megremegett, elmosolyodott. Ismerte a férfit,  pedig találkozásuk nem volt hosszú... Bármikor vissza tudott volna emlékezni a kék szemekre, melyek csontjáig hatoltak, az élénk barna hajra, a sudár testalkatra, az ölelő karokra, a kellemes hangzású orgánumra... Hirtelen jutott eszébe,  hogy a férfi ott kalandozik az elméjében és mindent lát,  illetve hall. Elhessegette a gondolatait és egy erős rúgással törte be az ajtó zárát. A fa engedett neki és az ajtólap hangos robajjal csattan a márványpadlón. Nem is törődve vele azonnal rohant felfelé a lépcsőkön, jól ismerte már az iskolát, ahhoz, hogy tudja melyik a legrövidebb út egyenesen Xavier irodájába. Hirtelen lépteket és kiáltásokat hallott meg... Vagy az igazgató vagy ő az ajtóval ébresztett fel pár diákot, de jó lesz sietni, így hármasával szedve a lépcsőfokokat szaladt tovább. Bár eddig is furcsállta, hogy a riasztó rendszer nem szólalt meg, vagy Xavier nem állította meg, de most már végig csinálja, ha kell, akkor a csapdába is nyílegyenesen belesétál...
A következő folyosón már jöttek szemben vele és mögüle is hangok hallatszottak, de mielőtt engedte volna, hogy a lámpa sikoltozó fénye kiégesse a retináját pár pillanatra, inkább az ablakhoz sietett és kimászott a párkányra. Rutinos akrobata mozdulatokkal termett az ereszcsatornánál ás indult meg felfelé. Ha az embert gyermekkora óta képzik egyetlen dologra, hogy tökéletesen ölje meg az célpontokat, akkor egy ereszcsatorna nem nagyon fog ki rajta... Ütemes léptekkel haladt felfelé, de a felhők gyülekeztek már, ami csak egyet jelentett, hogy Ciklont is felébresztette – tudta – így már csak pillanatai vannak, hogy fedezékbe vonuljon kintről, vagy megismerheti, milyen is az, amikor egy nő igazán tombol... Hirtelen csúszott meg a fémen, ezzel párhuzamosan egy villám csapott be oda, ahol az előbb volt. Felsóhajtva nyugtázta, képessége működik, újra megmentette az életét. Széles mosoly suhant át az arcán és magabiztosan mászott tovább a hideg fémcsövön, de mielőtt még újabb villám vágódott volna be, a legközelebbi ablakon bemászott és meg se várva semmit, már rohant is felfelé Charles irodájába. Eddig könnyen mentek a dolgok, bár lehetett volna egyszerűbben is, de még nem kellett gyilkoláshoz folyamodnia, az pedig kimondottan könnyű munkát jelentett. Bár annyira hozzászokott a gyilkoláshoz, hogy élete részévé vált, nem is tudna már megélni harc nélkül. Nem olyan típus, aki egy helyben tudna maradni sokáig. Pedig álmodozott a jövőjéről, hogy lesz családja, egy szerető férje, normális munkája és nyugalomban, békében fognak élni, de ahogy dolgozott, rájött, ez lehetetlen. Képtelen lenne otthagyni a munkáját, még ha a kormány el is bocsátaná, egyszerűen nem tudná megállni, hogy ne kerüljön bajba. Lételeme az adrenalin, a necces helyzetek, szinte már függője lett a képességének, annyira rátámaszkodott és annyira szerette, ha aktiválódott. Tipikusan az a mutáns fajba tartozott, akik sose fogják tudni kontrollálni az erejüket, ahogy a helyzet jön, úgy menti meg a képesség, persze ezért neki is tennie kell, mert ha nem mozdul, akkor például, ha omlana egy szobor, akkor az rá is esik...
A hangok újra közeledtek felé, keze fegyvereire csúszott és erősen markolta meg, bármelyik pillanatban kész volt, hogy lelője őket, még ha nem is nagyon akarta... Végül is valaha hozzájuk tartozott, sőt még most is, ha úgy nézzük, csak az amerikai kormány nem engedi vissza, de ezzel, hogy újra Xavierhez küldték, lehet megpecsételték sorsukat?
– Neena! – hallotta meg a saját nevét és fordult azonnal meg tengelye körül. Logan állt vele szemben, akivel régen a legtöbb küldetésre eljártak. Nagyot nyelve pillantott rá és tartotta fel a fegyvert.
– Ne, James, ne gyere közelebb, tovább kell engedned! – kezdett bele minden kertelés nélkül, mire a férfi meggörnyedt láthatóan.
– Mit keresel itt? Miért? – suttogta halkan, de a szavak így is vágták a levegőt. Tudta, mire céloz a férfi. Hogy miért is tűnt el, hogy miért nem szólt, hogy miért nem jött vissza, és hogy miért van most itt fegyverekkel... Sok kérdés, de egyre se tudja a pontos választ megadni. Egy tévedés volt az egész, sose kellett volna x menekhez beállnia...
– Egyszer majd elmagyarázom – nyomta meg a ravaszt, hogy a férfi minél előbb fedezékbe vonuljon, majd már szaladt is tovább. Fel, fel, és fel, egyre feljebb, ahol már senki nem volt, ahol már csak egy ember várta, aki végig követte minden mozzanatát, mióta belépett a birtokra, aki számon fogja kérni, aki a célpont, akit meg kell ölnie...
Az ajtó már nyitva volt, mikor a folyosóra ért, be lehetett látni a szobába, ahogy az egyik szék belelógott a képbe, és a szőnyeg fedte a parkettát. Végig osont a márványozott padlón, majd nagy levegőt véve szorította meg fegyvereit. Feltartva lépett be a szobába, amelynek közepén egy íróasztal állt, előtte két szék, mögötte egy. Xavier ennek az asztalnak támaszkodott. Átható kék szemeivel felpillantott, arcát pár napos borosta keretezte és haja össze–, visszaállt, látszott, hogy most ébredhetett fel pár perce, noha egy inget azért magára tudott húzni. Nem lehetett olvasni a mimikájából, valahogy egyszerre félt tőle az ember és érezte, hogy kedves is...
– Domino... – suttogta halkan és nézett egyenesen a nő szemébe, aki ettől szinte majdnem darabokra szakadt, mintha a férfi azonnal mindent tudott volna róla, mi valahol így is volt...
Masszívan tartottak a pisztolyokat. – Kezeket fel professzor! – mondta hidegen, ahogy közeledett feléje, noha már agya hátuljában egy vészcsengő jelzett, hogy ebből úgy se jöhet ki jól, hiszen Xavier ezerszer erősebb nála, fél pillanat alatt meg tudná ölni akár mentálisan is. Nem is értette, hogy miért nem tette, hiszen szándékait már tudja, nem volt képes elrejteni előle.
– Neena – mondta ki a nő nevét, ahogy csak a legközelebbi barátai szólították.
Megremegett, hirtelen bizonytalanság fogta el... Miért tenné meg? Hiszen annyi munkát eltusolt már... – Ne tedd meg! Tönkreteszed az iskolát ezzel.
– Maradj csöndben!  – mondta élesen, tudta, amint bejött, akkor azonnal le kellett volna lőnie. Most meg itt fecsérli az időt. Lassan kattant a fegyver, ahogy kibiztosította. 
– Neena, valaha idetartoztál, emlékezz vissza! – kezdett újra bele.
– Emlékszem,  nem mondd ezeket, Charles! – nézett a kék szempárba. – Tudom, de meg kell tennem!
– Nem kell, semmi sem kötelező,  még mindig megválaszthatod az utadat. X men vagy még mindig, azóta várunk vissza... – csuklott el a hangja, ahogy határozottságát megérezte, kiolvasta a gondolataiból. 
– Fogd be! – sziszegte már.  Tényleg le kellett volna már lőnie,  ezzel egyetemben húzta meg a ravaszt. Tisztán hallatszott a dörrenés, a golyó nyílegyenesen tartott a célpont felé.  Szinte az idő lelassult és mindent képkockánként lehetett látni.  Tompán csapódott be, lyukat vágott maga után,  ahogy elsüllyedt a falban. Xavier meglepetten nézett maga után,  ahol a lövedék befúródott, majd arcához ért,  ahol megérezte a golyó által hagyott horzsolást. Pár vércsepp gördült ki és színezte vörösre az ujjait. 
– Neena? – nézett a nőre,  aki mereven állt. Arcán több ezerfajta érzés futott át hirtelen. Egyszerre érzett csalódottságot és örömöt.  Nem ölte meg... Nem tette meg... Nem bírta megtenni... Mégis csak gyenge maradt, sose volt erős, sohasem tudott az lenni. A férfi hirtelen mellé lépett és átölelte. Domino fáziskéséssel, de visszakarolta.
– Sajnálom!  – hajtotta vállára a fejét.  – Én annyira...
– Nyugalom!  – suttogta a férfi és simogatta meg a hátát.  – Nyugalom!  
De ettől semmi sem lett jobb, pillanatnyi nyugalom sem költözött bele és csak remélte, hogy a férfi nem hallja a gondolatait.
– Nekem mennem kell!  – tolta el magától lehajtott fejjel és a legközelebbi ablakon kimászott. Nem sokkal később felhangzott motorjának hangja és el is tűnt.  Senki sem tudta pontosan, hogy mi is történt a professzoron kívül. De sokan nehezteltek a nőre,  hogy idáig süllyedt...

***
– Neena Thurman! – ordította egy magas férfihang. A nő azonnal felállt és zsebre vágott kezekkel sétált be az irodába. Annyiszor járt már itt, hogy csukott szemmel is tudta volna elmesélni a szoba berendezését. Elsétált egy pult mellett, ahol a kis vézna fiú ült,  ő ordított az előbb.  Szemüvege kicsit félrecsúszott az orrán, és továbbra is úgy nézett ki mint egy görény.  Pontosan úgy is viselkedett. Utálta a fiút,  néha legszívesebben egy egész tárat belelőtt volna, ha nem a vezetőségnek a recepciósa lett volna... Tovább sétált a fehér folyosón,  mely kanyarodott és benyitott a vörös fenyő borítású szobába.  Középen egy három fős asztal foglalt helyet, ahol már várták.  Jobb oldalon ült a majdnem nyugdíjba vonuló Mr. Edward Greene, nem volt már nagy szava, konkrétan nem sokat jelentett már. Őszülő haját zselézve nyalta hátra, így aztán tényleg kicsit bizarrul nézett ki, mintha egyaránt akarna elegáns és nevetséges lenni. Középen Henry Rockwell ült, ő volt az igazgató, vagy legalábbis nem tudni milyen rangja volt, de ő volt az, akinek szava szent volt, mindent úgy kellett csinálni, ahogy ő mondta. Tőle kapta Neena a feladatokat valamilyen úton-módon és baloldalon, a legszélén az edző foglalt helyet. Rick Roden, egy igazi izomkolosszus... Dominot is még az ő keze alatt nőtt fel, így aztán már kezdett benne járni a korban, de még mindig remekül tartotta magát, barnás őszülő haja katonásan rövidre volt vágva, metsző zöld szemei a nőt vizsgálták.
A mester hármas tehát már várta. Szokatlanul nyugodtan sétált eléjük és vágta magát katonaállásba, szalutálva köszöntötte őket, majd kifújta a levegőt.
– Üdvözlöm Mrs. Thurman – mosolygott Rockwell, kimondottan szerette, ha az emberekre a frászt hozhatja, így aztán máris valami rossz érzés kerítette hatalmába a lányt. Biztos tudják, hogy nem végezte el feladatát, azóta pár nap eltelt már... – Valószínűleg sejti, hogy miért is hívtuk be – nézett nagy szemekkel.
– Igen, uram, sejtem – válaszolta gépiesen, de már megint rossz érzése volt, túl sokszor utasította el az iskolával kapcsolatos küldetéseket és túl sokszor tusolta el...
– Akkor megérted, hogy miért is hívattunk be, pontosan ez az 5. alkalom, hogy hibáztál valamilyen módon – mutatta a kezével is, hogy kihangsúlyozza a dolgot. – 5.!
– Igen, uram, sajnálom!
– Még csak magyarázatot se adsz... Nem engedhetem meg, hogy egy ilyen különleges katonám pocsékolja az időmet rossz munkákkal! Elnéztem eddig mindegyiket, de most már nem Domino! Most már elég volt!
– De.... – kezdett volna már bele.
– Semmi de, vigyétek! – legyintett egyet a férfi, ahogy megigazította nyakkendőjét.
Erős karok ragadták meg a lány karját, mire csak kitépte magát, de újra megfogták. Ezúttal nem ellenkezett, mind a három férfi csak nézte kifejezéstelen arccal, ahogy elviszik, kiviszik a szobából.
– Hova megyünk? – próbált laza lenni, majd amint egy kanyarba értek, beletérdelt az egyik férfi lágyékába, míg a másikat jól arcon csapta, hogy futni tudjon. Azonnal elindult előre, de alig tett meg már métert egy csapat katonába futott bele, mögötte pedig az a kettő jelent meg. Sóhajtott egyet, hogy máris nekikezdjen a támadásnak, de csak egy szúrást érzett. Azonnal a karjához kapott, képessége nem aktiválódott, hogy ezt megússza... Sápatagon rántotta ki a tűt.
– Ez nem lehet – dünnyögte, ahogy homályosult körülötte minden, majd orra bukott. Két erős marok ragadta meg a karját és kezdték el húzni. – Basszus – dünnyögte, ahogy lassan valami tapadós sötétség bekebelezte és elaludt.

***
Hirtelen pattantak fel a szemei és már ült volna fel, ha nem lett volna leszíjazva. 
– Ez mi? – kapott volna a fejéhez, ahogy a vakító, fehér fényre hunyorogni kezdett, de kezei is egy székhez voltak bilincselve. – Mi a franc? Hogy kerülnek ezek rám? – rángatta a karjait, lábait, de olyan szorosan tartották, hogy saját bőrét sértette csak fel. Nagyon nem jelentett jót ez, nagyon, de nagyon nem. Csak ötletezni tudott, hogy milyen módszert takarhat, ha ez az első fázisa.
Végül egy fehérköpenyes alak jött be. – Jó napot! – mosolygott rám a vézna, vörös hajú, szemüveges férfi, melynek minden hajszála az ég felé meredt, mintha megcsapatta volna magát árammal. – Hát végre felébredt – kezdett bele mézes–mázosan. – Azt hittem nem fog, és milyen nagy kár lett volna, ha alva esik át a dolgon, de így legalább láthatom az arcát, kedves Neena.
A hideg rázta tőle a nőt, ez a nyálas duma teljesen bizarrul hatott a környezetben, és ahogy a férfi mondta... Félelem lett urrá rajta, nem tudta, hogy most mi lesz, csak a képességében reménykedhetett.
– Nos, drágám azt kell, hogy mondjam, kivételes eset vagy – ült le és fogott neki a trécselésnek, mintha csak legjobb barátok lettek volna. – Tudod, nálad sokkal nehezebb volt kiiktatni a képességedet, de ennek köszönhetően sikerült – vett a kezébe egy zöld folyadékkal teli fiolát. – Nincs mi megmentsen már, sajnos ez a vég, pedig szerintem még használható vagy, úgyis rajtad múlik, hogy mekkora feszültséget bír ki a tested – kuncogott fel. 
Azonnal minden vér kifutott az arcából, nem akart meghalni, főképp nem így... Elektrosokk! 
– Neneneeeee – suttogta rekedt hangon. – Kérem... – kezdett volna bele, majd ajkába harapott. Márpedig ennek az őrültnek nem fog könyörögni! Huzigálni kezdte karját, hogy kicsússzon a szíjak alól. 
– Felesleges drágám – rázta meg a fejét. – És, hogy ne legyünk késésben, ezért most neki is kezdünk – nyomott be egy gombot, mire a szék megremegett és valahonnan mélyről egy motor indult be. 
Sápadtan, dermedten rázogatta magát, hogy ki tudjon szabadulni, felpillantott az orvosra, akin élvezetes arckifejezés suhant végig. Így nem végezheti be, így nem!
A fájdalom elöntötte abban a pillanatban, mikor a férfi egy újabb gombra rányomott. – Neeee – ordított fel és feszült ívbe az egész teste. Égette, szúrta, robbantotta a testét, mintha darabokra akarna szakadni. – Áhhhhhhhhh! – sikoltozott tovább és rángott meg. Szemeit lehunyta, de így is képek ezrei pörögtek le előtte, feje hasogatott, minden izma görcsbe rándult újra és újra. 
Pár pillanattal később szakadt vége a folyamatnak és ernyedt el, mindene szúrt, minta ezer tűt döftek volna belé. Mozogni is fájt és feje hasogatott. Hallása eltorzult, látása pedig homályosodott. – Nem volt rossz aranyom, nagyon jól bírtad! Nézzünk egy magasabb fokozatot!
– Áhhhhhh! – sikított fel újra, hangja szétáradt a teremben és még kívül is lehetett hallani. Újra megrándult, újra minden izma megfeszült. A forróság végig száguldott a testén, valahogy leakarta lökni magáról, de annyira kínozta az érzés, hogy semmit sem tudott tenni. Könnyek szöktek a szemébe, amitől csak még rosszabb volt és nem nyitotta fel szemhéját, egyszerűen annyira fájt. – Neeeeeeee – hörögte, de hangja elveszett a sikoltozásban. 
– Olyan szép vagy így – suttogta neki a férfi még mindig édes hangján, amitől az embert a rosszullét is elkapja. 
"Neena..." Hallatszott meg egy hang, de nem közelről, hanem valahol a fejében. Sikoltozása a távolba nyelődött, ahogy a tudata szinte meghasadt. Egyszerűen egy béke fogta meg, nem érzett fájdalmat.
"Charles..." Gondolta férfi nevére, hiszen csak ő találhatja meg ilyen módon.
"Igen, mit tettél? "
"Sajnálom... Lejárt az időm..." Kezdte érezni, ahogy a fájdalom újra végig áramlik a testén és nem sokára eléri a tudatát.
"Miért nem mondtad? És én még..."
"Shhh, Charles. Ne okold magad, nekem nem volt elég erőm, hogy ott hagyjam őket..." Rázkódott meg és gondolatai összezavarodtak. Felnyitotta szemeit, de nem látott, légzése egyre emelkedett, érezte, hogy vére vágtázik ereiben, szíve majd kiugrik mellkasából… Rosszul volt, sőt ez nem kifejezés. Nincsenek szavak, mely ezt a szenvedést le tudták volna írni…
"Maradj erős, mindjárt megállítom..."
"Sajnálom..." Kiáltott fel újra, és teljesen elöntötte a mardosó kín, mely a csontjáig is hatolt. Elpusztítva minden gondolatát, mindenét, csak egy fekete sötétség maradt utána fojtogató fájdalommal.  Perzselő gyötrelem, mely mindent felégetett…

2 megjegyzés:

  1. Basszus, itt nézelődök az oldalon, és egyszer csak egy ilyen novellával találom szembe magam. Hogy eddig miért nem találtam meg... Imádtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh, köszönöm :D hát az irományok között nyugodtan nézelődj ^^

      Törlés