Novella: Why so serious?

Hellobello!

Egy újabb kis egyperces novella, csak most Joker x Batman x Harley hármast dolgoztam fel. Remélem nagyon tetszik, az ihletet hozzá még egy you tuber adta, és annyira megtetszett, hogy muszáj volt leírnom ezt a párhuzamot... Igazán ez fogott meg benne...
Remélem tetszik!

Why so serious?
Besorolás:

  • Fanfiction/Au - Joker
  • Egyperces novella
  • E/3, múlt idő
  • Őrült

Jó olvasást! :)


Bűzös sikátor, teli elhagyott szeméttel.  A töredezett betonon pocsolyák vize hullámzott, visszatükrözte a sötét ég fel-feltűnő csillagait.
Nekicsapódott a falnak, koponyája a hideg téglának koccant. Fejéről leesett a kalap, le a földre,  koszos újság állította meg, mielőtt tovább gurult volna. A férfi zöld haja széjjelállt mind a négy égtáj felé,  fehér bőre szinte égette az emberi szemet, annyira rikított. 
– Ejnye! – nyalta meg a vörös,  mosolyra húzódó száját.  – Folytasd! – pillantott a félhomályba fel és kéjes sóhaj hagyta el ajkait. 
Extázis csodálatos alakja találta meg a sikátorba és most akarta elragadni. Engedte, hogy magával vigye,  hogy az övé legyen, úgyis rég volt kalandja. 
Ujjakat érzett az arcán,  durva, erőszakos érintést.
Pofon vágták,  de a mosoly nem tűnt el az arcáról.  Sőt kacagni kezdett, de a következő csapás elől elhajolt.
– Ne hagyd abba, nem szeretem a gyengéket – suttogta, hogy csak a vele szemben lévő alak hallhassa. Gondolatai elmásztak a realitástól, fantáziája megindult, már rég nem a sikátorban voltak, tovább álltak,  tovább egy elhagyott szobába.

Ott feküdt az ágyon,  de nem egyedül.  Fölé tornyosult egy vékony,  kecses alak. Egy nő,  egy csodálatos nő,  aki úgy mosolygott, ahogy még ő se volt képes.  Féltékenység kapta el, hogyan is képes valaki nála szebben mosolyogni,  ő akart úgy. Rajta kívül senki se húzhatja úgy szét az ajkait, csak ő!
– Joker – hajolt a nő a füléhez, miközben vékony ujjai végig futottak a férfi mellkasán. Pillanatnyi borzongás?  Ugyan, Joker sose volt olyan, vagy ha igen, az már a múlté.  De mióta Joker, azóta egy csábító hang nem tudta beindítani kéjes vágyainak szerkezetét.


Újabb ütést érzett az arcán,  újra a sikátorban találta magát. 
– Franc! – tért magához és megmasszírozta fájó pofikáját. Bőre enyhén sajgott, de csak felnevetett rá és ellenfelét maga felé húzta. – Enyém vagy! – nézett rá úgy,  mint a szobában a nőre,  aki megharapta a fülét,  mikor kimondta a nevét...  

– Mi az Harley? Mitől mosolyogsz így,  tudod nagyon elragadó vagy – kapta el a lány ujjait, mielőtt még dereka vonalán túl siklott volna. A lány igéző tekintettel nézett a férfira,  haja kibomlott szokásos copfjából. Szerette, szerette Jokert, csak a férfi ezt sose látta.  Tudta, hogy ő nem fontos, vagy nem annyira, de most ott volt alatta, most csak pár pillanatra, de az övé lehetett. 
Nem bírta már tovább és a férfi ajkaira tapadt. Joker ujjai megszorították a nő kezét, de nem lökte el. Belekuncogott az édes szájba, majd nyelvével táncot indított el, melybe Harley is beszállt. Együtt élvezték a pillanatot? Nem, Jokernek ez csak üres gesztus volt, az érzékiség nem az ő asztala, szimplán jól esett neki, hogy titkos percre, de elfelejtheti az életét. 

– Harley... – szakadt el tőle,  mikor a lány hevesebb lett, kezdte kicsit unni, igaz, hogy a francia csókba ő ment bele, de az csak véletlen ötletként művelte. Végül is nem feküdhetett ott, mint egy darab fa. 

– Sss – szólt rá a nő és ajka Joker nyakára vándorolt.  Gyengéd harapásokkal árasztotta el a meztelen felületet, mire a férfi csak sóhajtott.  Nem állt ellent, de nem is mozdult. 


Egy könyököst érzett az oldalán, a levegő a tüdejébe szorult és egy keringő lépéssel arrébb is csúszott, mint mikor az ágyon fordult a lányra,  olyan nevetés tört fel a torkán. Jó kedve az egekbe szállt, kitöltötte az üres légteret. – Ennyit tudsz? – gurgulázta tovább,  miközben szemei előtt megint Harley tűnt fel, ahogy ártatlanul fekszik alatta már.  

– Ezt akarod? – simított végig a nő arcán és félelmetesen mosolygott. A nő csak naivan bólintott,  elkent rúzsa még inkább tetszett Jokernek. – Ne legyél ennyire komoly, mosolyogj. Szeretem ha mosolyogsz – hajolt a lányhoz és ajkaira harapott, aki csak felkuncogott az utasítás szerint. Joker továbbra se érezte a borzongást, a vágyat,  hogy a nő az övé legyen, de mindennél jobban látni akarta a vigyorát, mely a szemeiben még gyönyörűbbé tették.  

Sikerült lecsapnia és a sarokból kikerülnie.
– Ejnye, no, miért vagy ennyire komoly? – pillantott a mérges alakra, akinek izmai csak úgy dagadoztak. Komor tekintetett kapott válaszul.  – Így viszont olyan ronda vagy – vágott egy grimaszt és még jobban szemügyre vette Batmant. Mert igen, ő volt az illető,  akivel a sátorban tusakodott. Ellenfele szoros ruhát viselt, melyen a denevér szimbólum kiütközött mellkasa közepén, hátán a köpenyt verdeste a gyenge szél, arcán a fekete maszkot viselte szokás szerint.
Végre újra szembe kerültek, Joker régóta álmodozott erről a pillanatról, csak nem így, hogy egy sikátorban. Több ezer ember szeme láttára akarta lemészárolni, felvágni a torkát, hogy kifolyjon a vére és síkossá tegye a padlót...
Erre most itt volt a szeme előtt, mégis másfele kalandoztak a gondolatai...

– Téged – Jutott el a csábító szó a férfi fülébe. A kezek megragadták inge gallérját és felhúzták ölelésbe, ahol a női test fogságba ejtette.
– Harley... – biggyesztette le a férfi a száját. Nem akarta a dolgot, bármennyire is örömöt szeretett volna okozni a lánynak. Azok az idők elmúltak. Gyenge, lány érintések nem hevítették fel testét, kéjes szavak nem izgatták vágyait.
De nem volt idő beszédre, a lány már túljutott azon a határon, ahol meg lehetett volna akadályozni. Kecses ujjai lassan lebontották a férfiról a lila zakót és a hozzáillő fehéres inget. Felvillantak a hátán lévő tetoválások és fehér bőre.
– Harley... – ismételte a férfi és el akarta tolni magától.

Összeszedte a koncentrációját, most nem lehetett vége! 
A csetepaté tovább folytatódott, míg Joker aljas módon ki nem használta a köpeny adta hátrányokat. Kigáncsoltatta vele a férfit, majd nyakára szorított.
– Hol a mosolyod? – kérdezte kuncogva és még szélesebben vigyorgott, szemei fénylettek a sötétben, ahogy a férfira tehénkedett. Felülkerekedett, túl könnyen, de felülkerekedett. – Ne légy szomorú, nem fog fájni, bár nem így terveztem el – szorította körbe a nyakát és megnyalta a száját. Máris lázba hozta a férfi szenvedése. Főképp, miután erőt fejtett ki rá.
Eljött a pillanat, hogy befejezze a művét, oly régóta álmodozott erről, oly régóta akarta holtan látni... De mi lesz ha meghal? Utána? Mi lesz a következő cél? Egyáltalán tud szerezni bármit is? Egy pillanatra megakadt, hiszen ebbe bele se gondolt, de aztán csak tovább szorította a köpenyet a férfi nyaka körül, aki harákolva fejtett ki erőt az anyagra, hogy meg ne fulladjon.
– Oh, hiszen te szomorú vagy – nézett le rá Joker. – Megmosolyogtatlak én! – húzta még inkább a szövetet vigyorogva és dudorászni kezdett egy ismeretlen dalt.

– Joker – sóhajtott egyet és leült az ágyra, arcán szomorúság tükröződött. – Szeretsz te engem? – nézett bágyadtan rá, szemeiben még a vágy pislákolt.
– Persze, hogy szeretlek – mondta ki gépiesen a férfi a szavakat. Sose gondolt bele igazán, a lány mindig mondta és ez elégedettséggel töltötte el, viszont ő... Ő csak darálta a szöveget, miközben nem is volt igaz, és sose érdekelte az ilyen dolog. Életének nem volt szerves része, őt csak Batman érdekelte és, hogy hogyan is tud a hatóságok orra alá borsot törni, na meg persze, hogy Arkhamból megszökjön, ha éppen odakerül. Nagy tervekben sétálgatott, ahova a szerelem, család nem tartozott bele...

Iszonyú nevetés hagyta el a száját, miközben megfeszültek izmai. Csak húzta, húzta és húzta a köpenyt. Batman megrándult, nyöszörögve próbált ellenállni, de Joker csak nevetett és szorított. Semmi sem állíthatta meg, végül elengedte. Nagyot szusszanva lépett hátra és ördögi vigyorral az arcán, nézte meg a mesterművét. Batman nem mozdult, élettelenül feküdt a mocskos betonon. Mellkasa nem emelkedett, arcából szépen lassan kifutott a vér.
Meghalt... Meghalt... Meghalt!!!
A férfi lábai megremegtek, fuldokolni kezdett a gurgulázó nevetéstől. – Nem!... – rázta meg a fejét – Vagy de? – állt ott tanácstalanul. Élete nagy ellenfele végre meghalt, és nincs ami visszahozza. Beteljesítette, amit akart. Batman halott!
– Ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha... – nevetett fel harsányan, az egész sikátor beleremegett, még a patkányok is sivítva menekültek el. Bárki meghallotta, a hideg futkosott a hátán. Nem boldog nevetés volt ez... De nem is szomorú... A megtestesült káröröm és bosszú, az hallatszott ki.

Harley felállt a paplanról, a férfira nézett, szemében valami olyasmi látszott, melyet Joker nem tudott megérteni... Nem tudott felismerni, felfogni... Majd az alak egyre nagyobb és nagyobb lett, teljesen felül kerekedett a férfin...
– Harley, nem! – rázta meg a fejét...

***
Éles csörgés törte meg a csöndet. A férfi, mint akit hasba vágtak, úgy ült fel. Úszott a verítékben, légzése pedig szakadozott.
Az ágy mellett lévő órára pillantott, mely felzavarta álmából, egy laza mozdulattal le is csapta.
Csak egy álom... Csak egy álom volt... Minden. Harley, aki nem volt a szobában, nem volt mellette se a házban... Batman, aki nem ment a sikátorba, nem harcoltak és nem ölte meg. Az egész csak egy képzeletbeli álom volt...
Sóhajtott egyet és kikelt az ágyából, széles mosoly jelent meg az arcán és jókedvűen ment kávét csinálni. Hiszen csak az egész álom volt, Batman él, Harley pedig nem erőszakolta meg... Ennél jobb nem lehet!
Az asztalhoz lépett, melyen ott feküdt az aznapi újság. Bögrével a kezében nézte meg a címlapot, melyen egy kis utca látszódott, közepén egy holttesttel. "A Fekete Denevér holtan találták, Batman halott!" virított főcímként.
Azonnal lehervadt az a kis mosoly az arcáról. Ki hozta be az újságot? Hiszen a postás nem tudott bejönni? Harley?
– Miért vagy ilyen komoly? – dünnyögte magának és észveszejtő nevetésben tört ki.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése