A sithek haragja - 2. Rész - A kínzó fájdalom

Hellobello!
Meghoztam a második részt is a Kylo ff-emnek, remélem tetszeni fog! Köszönöm ha elolvassátok! :)

A sithek haragja
Besorolás:
  • 14+
  • E/1, múlt idő
  • Fanfiction - Star wars - Kylo/Talon
  • Akció
  • Sci-fi
  • több részes
Jó olvasást! :)


Nehezen vette a levegőt, mély, szorongó érzést érzett mellkasa közepén, mintha a szívét szorongatta volna valaki. Térdei összecsuklottak és a hajó hideg, fém falának dőlve csúszott le ülésbe a földre. Haja belelógott arcába, pár árnyalattal sötétebb bőrén egy könnycsepp csordult végig és a néma zokogás kapta el. Nem tudta mit tegyen, vagy hogyan. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy a köztársaságot csak úgy elpusztították... Ma jött róla a hír, hogy vörös csík ragyogta be az eget és ezzel egyetemben 5 bolygó semmisült meg. Mind az öt a Köztársaság fő-központjaként volt számon tartva. És szülei ott voltak. 
– Miért? – suttogta halkan magának és teljesen elázott tetovált arca a sok könnytől. A bonyolult minták egész arcát belepték, kacskaringósan vájtak utat maguknak, minél bonyolultabb szimbólumot létrehozva...
Egy kiffar volt. Ez a faj, nagyon is hasonlított az emberekre, annyiban tért el, hogy mindenkinek volt arctetoválása, ilyennel születtek, általában öröklődött tovább a mintázat a családban, így megmutatkozott, hogy ki melyik törzshöz is tartozott. De Qatara más volt mint a többiek, igazi szüleit sose ismerte, így aztán nevelő szülőkhöz került, akik a Köztársaság területére vitték el, de sajátjukként nevelték, így nagyon is megszerette őket, sőt, tényleg igazi szüleinek is tartotta őket.
12 éves volt, mikor furcsát érzett meg. Sehova se tudta sorolni, csak hogy van ez az érzés, hogy létezik, hogy körbe veszi, hogy mindenhol megtalálható. Nem tudta felfogni, hogy mi is és senkinek se szólt róla. De magában próbált ezzel kezdeni valamit, de tárgylebegtetésen kívül sose jutott semmire sem, egyszerűen úgy érezte, hogy menten szétszakad a teste, ha tovább próbálkozik, mintha ez az egész érzés tartaná egyben és ha engedne neki, akkor darabokra esik, melyet sose lehet összerakni...
– Neeeeeeee! – vágta a kezét a fém falba. Képtelen volt feldolgozni, hogy akiket szeretett, azok sose léteznek már, soha többé sem fogja látni őket, soha, de soha...
Nem fogja Greog mindig huncut mosolyát látni, ahogy ránéz és ugratta minden reggel, amikor olyan nehezen kelt ki az ágyból... Vagy Emylra gyönyörű barna haját, melyet olyan szép fonatokba tudott csavarni és mindig segített neki, ha a haját fel akarta tűzni... Nem lesznek már mellette, nem lesz már senki sem. A csoport társai az iskolában, a szomszédok, senki sem... Mindenki elpusztult, 5 egész bolygó robbant az űrbe és lett semmivé, darabjaik jobb esetben meteorrá alakultak, melyek köröznek a végtelen éterben, de senki, akit eddig ismert ezen a hajón kívül, senki sem maradt életben!
Nem akarta elhinni, képtelen volt, hogy ennyi idő alatt mindent elvesztett, nincs hova hazamennie, nincsen Köztársaság! Nincsen semmi sem, ami megállíthatná az Első Rendet! Hallott róluk, nagyon is hallott róluk, ki ne hallotta volna Kylo Ren nevét, aki mindent elpusztított, amit eddig látott... Titok volt, nem beszélt a dologról senki sem, hogy félelmet ne keltsenek a lakosság között, de most már biztos volt benne, hogy a véletlenül meghallott szavak igazak. A pletyka igaz, a sithek jönni fognak...
– Nem, nem, nem! – vágta bele minden szónál a kezét a falba, nem érdekelte, hogy mennyire is fáj az ujjainak, akkor is csak verte bele tovább. Már kijött az egyik pilóta is a fülkéből.
– Qatara, mit csinálsz? – nézett döbbenten az elkeseredett lányra és egyenruháját megigazította.
– Ne merj hozzám szólni! – csapta a férfihoz a szavakat és olyan eszeveszetten nézett rá könnyei mögül, mintha ezekkel a szavakkal meg is tudná ölni. – Hagyj békén, menj innen! Kérlek! – görnyedt fel és zokogni kezdett hangosan. – Miért? Mondja meg valaki, miért??? – vetette hátra a fejét és kiáltott fel hangosan.
– Qatara... – nyögte a férfi és fejéhez kapott, mint akinek fejfájása van, de ez más volt. Ez teljesen más volt.

*Eközben Snoke-nál*

Éjszaka közepén ébredt fel és kapott a fejéhez. Női sikítást hallott, de nem a közelből, nem is kintről. Ez a fejében szólt, szinte beleremegett, annyira érezte a fájdalmat, mintha ő maga is átélné. Tudta, ez az Erőn keresztül érzi, de annyira valósághűen, hogy már a végén megkérdőjelezte, hogy nem-e ő érzi egyáltalán.

*Eközben Kylo-nál*

Haragosan pillantott Talonra. Lézerkardjaik égették egymás bőrét, olyan közel voltak, de nem érdekelte, mikor hirtelen engedték el egyszerre a fegyvert.
– Mi ez? – kiáltott fel meglepetésében és kapott halántékához. Lüktetve tapasztalta a felé áramló hangot. Talonra nézett, aki ugyanúgy megrökönyödött és halálsápadttá vált. Mindketten érzékelték az erős Erő hullámokat. Soha, de soha ilyenről nem hallott, hogy valakinek a fájdalma ennyire az Erőben jelent volna meg... Égette, sőt szétrepesztette szinte a koponyáját, csak ezt látta és érzékelte. Nem tudta, ki vagy mi okozza, de hallotta, tapasztalta. 
Talon arcán még könnyek is jelentek meg, ahogy sokkolva meredt maga elé, fegyvere ott lógott a kezében, de egy hirtelen mozdulattal ejtette le és vágott ezzel ki egy csíkot a szoknyájából. 

*Eközben Luke-nál*

Benn ült a házban Reyyel szemben, a lányt nézte, ugyan már későre járt, de még volt miről beszélniük, mikor hullámokban tört rájuk valami. Valami nem e világi, valami olyan mély fájdalom, kín gyötrődés, melybe mindketten beleremegtek. A lány azonnal homlokához kapott, ahogy megérezte és száját vékony csíkká préselte.
A férfi meglepetten tűrte, nem érzékelt még ilyet, egyáltalán nem tudta, hogy kinek lehet ekkora ereje, hogy ennyire áthassa az Erőt. Sejtette, hogy nem csak ő egyedül érezte meg, nem csak ő egyedül...

*Eközben szerte a galaxisokban*

Az Erő érzékelő népek gyötrődő kínok között hanyatlottak, estek a földre, kiáltoztak fájdalmaikban. De még a normálisak is érezték, tapasztalták, hogy valami... Valami szörnyűség történt, valami olyasmi, amit nem lehet megbocsátani, valami, ami tönkretett sok mindenkit és ennek következménye is borzalom lehet akár... Mindenki hallotta, átélte a fájdalmat, melyet nem tudtak hova rakni, csak azt, hogy fáj. Sokan sírtak, sokan könyörögtem valami jobbért, sokan sokként élték meg... Mindenki a pár napos csecsemőtő a több száz éves öregekig, de mindenki érezte egyetlen egy fájdalmat. 
EZ a fájdalom pedig Qataráé volt. Ez egy 16 éves gyermek kínja, a veszteség borzalma. Szavakba se lehet írni, milyen volt megélni, de mindenki átesett rajta...

***

– Neeeeeeeeem! – sikoltozott még mindig és fel se tűnt neki, hogy mit okozott. Csak azt érezte, hogy remeg, hogy vesztett, hogy senki sem tett semmit, hogy ez ne történhessen meg... Gyenge volt, de ott volt valami, valami, amit 12 éves kora óta érzett, most ez után tapogatózott kéz nélkül. Tudata csápjaival ragadta meg, és szorította magához olyan erővel, melybe belesikított. Elöntötte valami, valami égető, mely azonnal marni kezdte testét és a semmibe veszett, csak esett a sötétségbe, egyre lejjebb. Egy végtelen lyukban, képek ezrei vették körbe és mutatták meg az életét. Minden apró-cseprő dolgot, de ő egyikre se figyelt, csak rikoltozott, hogy ne zuhanjon tovább. Nem akart meghalni, nem így, nem szabad, nem lehet, sose lehet, neki még dolga van, neki még meg kell keresnia Greog-t és Emylra-t, hogy újra család lehessenek, neki még feladata van...
Kisírt szemekkel tért magához a fedélzeten. Értetlenül nézett az ájult katonára és tűrt hátra egy tincset a füle mögé. Párszor a ruha ujjába megtörölte az arcát, hogy ne látszódjon annyira a fájdalma, de így is lüktetett a szeme az érintésre. Botorkálva állt talpra és reszelős, mély sóhajokkal próbálta nyugtatgatni elméjét. Nem értette mi történt vele, de hirtelen egy pillanatra nyugalom szállta meg, csak egy kicsiny időre, hogy levegőt tudjon venni, de már utána rohanták is meg az emlékek... Greog... Emylra... Szaladva rohant a szobájába kerülve minden tekintetet, akivel találkozott, de furcsállta, hogy mindenki vagy támaszkodik a falnak, vagy a földön fekszik, esetleg térdel és a homlokát masszírozza. Szobájába sietve vetette rá magát az ágyra, hogy felejtsen, hogy senki se tudja zavarni mély gyászában....

***

Köpenyemet felvéve suhantam a folyosón, még mindig zsongott a fejem. Az ismeretlen női sikoltás, még most is beleremegett vörös testem, ahogy visszaemlékeztem. Életemben nem láttam ilyet, hogy valaki ennyire, de ennyire képes legyen használni, kivetíteni érzéseit az Erő által. 
Persze, a Mester is érezte és Kyloval egymás mellett menve siettünk hozzá. Sejtettem, hogy mi lesz a feladat, de azért tudni is akartam. Csak reméltem, hogy nem Kyloval kell majd együtt dolgoznom, mert arra képtelen lettem volna. Ezek után meg főleg nem. Olyan embivalensek voltunk egymás számára... Egyik pillanatban fuldoklunk egymás nyelvétől, míg másikban csoda, hogy nem válik el fejünk a testünktől...
– Talon, Kylo! Gondolom ti is éreztétek – kezdett bele Snoke minden kertelés nélkül és a halvány fényekben kivehetővé vált a sziluettje. 
– Igen, Mester. Mégis mi, illetve ki lehet ez? – tettem fel a kérdést.
– Ezt akarom kideríteni, egy nő volt, most tudta meg a Köztársaság halálát. Ennyi információval küldelek utatokra, hogy keressétek meg, ki is lehet az illető és hozzátok elém! – hallatszott hanga recésen. Teljesen komolyan mondta, sőt fenyegető szándékot is véltem fel benne. Azonnal bólintottam, bár, hogy Kyloval... Nagyon nem tetszett a dolog, de ha valakinek ilyen ereje van, ahhoz nem leszek valószínűleg elég, vagy kell egy áldozat... Erre a gondolatra azonnal suhant egy mosoly az arcomra és engedelmesen biccentettem, azonnal az ajtó felé indultam. Hallottam, ahogy Kylo Ren is követ, így aztán kihúzva magamat, távoztunk a teremből. Azonnal az első hajóval fel is szálltunk és mentünk el keresni...

***

Luke bólintva pillantott Reyre. Elhatározták, hogy megkeresik ezt az illetőt, akit így éreztek meg. EZ nem lehetett véletlen, és ha még nem késő, akkor Jedit is képezhetnek ki. Az ötletet Rey vetette fel, és megegyeztek, hogy így még az edzése is folytatódhat végül is. De muszáj lesz azonnal megkeresni a lányt, nőt, aki ezt csinálta. Luke meg volt győződve, hogy ez csak is a Sors adhatta, hogy végre ezzel eldőljön a több évszázados háború, hogy a Sitheket annyira visszaszorítsák, hogy az élet körforgása megmaradjon, de senkinek se tudjanak ártani. Ilyen tervekkel szálltak föl a hajóra és hagyták el a bolygót, hogy megkeressék a lányt... És kitanítsák.

***

Két erő indult meg egyhez. Kettő a sötét oldalon, kettő a fény oldalán, már csak az időn múlik, aki elsőnek éri el Qatarát, az nyer, az győzi meg, hogy melyik oldalra is álljon a lány, akkor el fog dőlni mindenk, akkor vége lesz mindennek, akkor már csak a könyörület tarthatja meg a másik oldalt. Ha a sithek... Ha a jedik...

1 megjegyzés: