A sithek haragja - 3. Rész - Megtalálva

Hellobello!
Nos meghoztam a Star Wars fanfictem utolsó részét. Bezony ám! Én se hittem volna, hiszen eddig, csak novellák voltak, miket befejeztem, de most mást is... Olyan furcsa, de örülök, hogy sikerült is!
Remélem tetszik!

A sithek haragja
Besorolás:
  • 14+
  • E/1, múlt idő
  • Fanfiction - Star wars - Kylo/Talon
  • Akció
  • Sci-fi
  • több részes
Jó olvasást! :)


Nap-nap után telt. Peregtek a percek, órák,  és alig vettem észre, de egy hét eltelt. Olyan intenzitást az óta se éreztem az erőben, sőt mintha eltűnt volna a szemem elől,  bármennyit is meditáltam. Reméltem, hogy ez nem azt jelenti, hogy a jedik találtak rá előbb,  az nem lenne valami . . . Hmm jó... 

Azóta is sokat elmélkedtem, hogy vajon ki is lehetett? Kinek a gyermeke, hogy így befolyásolja az erőt...? Egyáltalán gyermek? Vagy létezne felsőbb hatalom? Lehet, hogy valami új jött létre?  Nem találtam a válaszokat. 
Kyloval a viszonyom a nullára konvergált, nagyon nem találtuk meg a közös hangot,  pedig... Khmm a küldetés előtt volt érdekes pillanatunk. De most fontosabb volt megtalálni a cél személyt. Sokkal fontosabb...
Kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó és egy fehér rohamosztagos lépett be. Ellenszenvesen mértem végig és biccentettem, hogy beszélhet.  
– Kylo Ren hívatja önt! Egy másik hajót is láttunk a távolban,  valószínűleg ők is kiszúrtak minket. – Erre a mondatra azonnal felpattantam. Köpenyemet a nyakamra csatoltam és sietős léptekkel hagytam el a szobát.  Akivel találkoztam a folyosón – mind arrébb állt az utamból, és köszönt. Mily könnyen hódoltak be nekem. Halvány vigyor jelent meg az arcomon, legalább én magamat nem vesztettem el, ugyanúgy rettegtek tőlem és kibaszottul élveztem, hogy félnek.  Tompa léptekkel trappoltam végig a vezérlő teremben, ahol magas, fekete ruhás alakot pillantottam meg. Fején most is viselte azt az undorító sisakot – jobban állt neki, mikor nem látszik.  Olyan kis Darth Vader beütést keltett bennem. Most nem hordta a nagy köpenyét, azt csak akkor, ha nem a saját emberei között mozgott. 
– Kylo! – biccentettem neki, ahogy beléptem. Hirtelen egy pillanatra a kezem az övemre siklott, kardomhoz, de mire mellé értem,  addigra újra csak lógott a semmiben. Nem fog megőrjíteni azzal, hogy jobbnak gondolják nálam.  Be fogom bizonyítani, hogy ő egy kis senki és nem méltó a nevére.  Hatalmasabb leszek nála – az Első Sith, mesterem után.  
Felém fordult és biccentett egyet felém.  
– Megtaláltuk – mondta rekedtes hangon, komolyan. – De nem leszünk egyedül – mutatott egy távoli pontra, ahol egy kishajót láttam meg. Erről beszélt a rohamosztagos. Jedik... 
– Sietnünk kell! – válaszoltam kimérten.  – Magam fogok lemenni érte.  
– Nem. Én akarok – válaszolta hidegen. 
Halkan felnevettem. Ellenem szegült? Merész és ostoba. – Előbb halsz meg, minthogy leérj – jegyeztem meg gúnyosan. 
Újra rám nézett,  de a maszk miatt nem láttam a szemeit. Ezt hiányoltam.  A szem a lélek tükre.  Az arc hazudik, de a tekintet sose képes.  Szeretném látni, hogy mennyire utál és érez vetélytársnak. 
Megnyaltam az ajkamat lassan. – Én.  Fogok. Elmenni. Valami problémád van? – suhant kezem kardomra a biztonság kedvéért.  
Megemelte kezét és cirógatatta meg az arcomat. Mi ez hirtelen?  Elhúzta a számat,  hogy mit akarhat vajon. Közel hajolt hozzám,  hallottam maszkon keresztül is lélegzetvételeit. Ujjai felszántották a bőrömet, még kesztyűn keresztül is éreztem teste melegét.  Hideg tekintettel néztem rá.  Fene érti mi baja lett...
– Ugyan... – suttogta halkan és hüvelykujját végig húzta ajkamon. Ennek tényleg mi baja van? A levegő megakadt a tüdőmben és emelkedett meg a mellkasom, ahogy lélegzetet vettem. – Talon – duruzsolta nekem, a fülembe,  ahogy teljesen hozzám hajolt. – Ne légy mérges,  én megyek! – suttogta és a sercegő hangja csontomig hatolt. A rám telepedő homály,  mely agyamat nyomta el – hirtelen tűnt el. A vágy,  ami majdnem hatalmába kerített – szertefoszlott. Kissé pofára esettnek éreztem magam,  kihasználta a pillanatnyi bizonytalanságomat. Jobban kell vigyáznom magamra, ha nem akarom, hogy újra hasson rám.  
Felkuncogtam, elrejtve, hogy majdnem bedőltem a kis trükkjének. – Kylo! – fogtam meg a maszkot és rántottam magam felé és kapcsoltam le a nyakánál. Lehúzva máris nem tűnt annak, aki az előbb.  Csak egy ifjú, sok ambiciózussal. Mélyen a sötét szemekbe pillantottam, és kisimítottam egy tincset az arcából. – Félre ismertél – csapott le nyelvem és húztam végig ajkain, szorosan fogva az arcát,  nehogy elmozduljon. De csak megrándult egyszer. – Nem vagyok mérges.  És én megyek – haraptam ajkába nem kímélve. Utáltam,  ha játszani próbáltak velem. – Te pedig nyugodtan a seggeden maradsz,  mert még egy ilyen húzás... És kitépem a torkodat – dőltem neki és simultam hozzá,  hatva rá szexuálisan, hogy hergeljem. Nem velem fog bohóckodni. Kétszer nem esek a hibámba. 
– Talon... – ragadta meg a derekam erős,  határozott mozdulatokkal. – Mivel akarod, ha nem lesz addigra kezed?  – nézett rám komolyan. A gúny legkisebb jele sem mutatkozott az arcán.  
– Meglátjuk – döntöttem oldalra a fejemet. – Ne feledd, hogy nem ugyanaz a csoport vagyunk – löktem el magamtól.  Suhanc... Merész!  De pont ez az, amitől felizzott a vérem.  Harcolni akartam, mint fizikálisan,  mint mentálisan. Ki akartam ismerni, hogy milyen és mire is képes.  Tudni akartam. 
Kiviharoztam a teremből.  Fejemre húztam a csuklyát és indultam meg a hangár felé.  Ideje kideríteni, hogy ki is ez az Erő–használó! Kétes gondolatokkal ültem a vezérlő mögé.  Tudtam, hogy koncentrálnom kellene, de valahogy még mindig éreztem a derekamat fogó szorítást. Kihasznál, hogy előrébb jusson. Vigyázz Talon! Mondtam el magamnak többször is, majd elhagytam a hajót és indultam meg a bolygó közelébe,  hogy előbb érhessek le a felszínre.  Most már minden idő kérdése.  Nem hibázhatok!  Nem is fogok! Kapd be Kylo!


***

Végig sétáltam a fák között.  Egyre jobban éreztem,  hogy valaki mozgott. De nem hang alapján,  hanem érzés.  Az erő!  Nem valószínű,  hogy sejti mit csinál, de már most lenyűgözött.  Végül a fák gyűrűjéből kikerülve egy kis erdei házikót láttam meg. Félig a falba vájva. Nem érdekelt,  hogy miért ezt ide menekült. Meg kell győznöm és saját oldalamra állítanom. Az ajtót egy mozdulattal félrehúztam, mire egy öreg hölgyet pillantottam meg a székben.  Arcán motívumok látszottak.  Egy kiffar. Ez logikus lenne... De kisugárzásából sejtettem, hogy nem ő az. Nem őt keresem. Számra helyeztem az ujjamat, hogy maradjon csöndben.  Az idős arcon félelem jelent meg és nyílt el ajka, de nem engedtem, hogy megszólaljon, így csak halkan felnyögött. Próbált ellenkezni, de felesleges volt. Ellenem nem lehet... Halkan felkuncogtam és kikerülve haladtam át a takaros szobán.  Egy robot indult meg felém erősen pityegve, de egy határozott mozdulattal ellöktem és elhajtottam a függönyt.  Apró kis szobába nyertem betekintést.  Barna falain lógtak le mindenféle fűzések. Pontban velem szemben volt a függőágy,  melyen ott feküdt a lány.  Beszívtam mélyen a levegőt.  Ez a nap is eljött!  Darth Talon mutasd mit tudsz! 
A lányka alig volt 16, zöldes tekintete rám szegeződött – harag lobbant fel benne.  Az jó... Az nagyon jó!  Gyűlöljön csak, minél jobban emészti a düh,  annál jobban elnyeli a sötét oldal. Kecses léptekkel sétáltam be, mire ijedtség is átsuhant a mintás arcán.  Láttam már kiffart, minden példánynak jellegzetessége a tetoválás az arcán,  ez mutatja meg, hogy melyik klánba tartozik. De az övé... Ilyet még nem láttam.  Apró vonalak sűrűsödtek be. Szemétől indulva az álláig. Gyönyörű volt vele. Minél bonyolultabb a jel, annál nagyobb rangot képvisel,  már ha lehet bizonyítani a származást. 
Lassan levettem a csuklyámat, de ugyanakkor kezem deréktájon maradt. Attól hogy sose fogott fegyvert, mégis egy Erőhasználó.  Kár lenne megölni.  
– Neved! – suttogtam sercegő hangon, mire megvetően rám nézett. Még mindig gyűlölt,  mire csak abnormális vigyorra nyílt ajkam. Máris kedveltem. 
– Miért nem ölsz meg, ahogy a Köztársasággal tettétek? – köpte a szavakat, mintha undorodna. 
– Csodálatra méltó, ahogy érzel – kuncogtam fel és ültem le lassan mellé.  – De ne vegyél hülyére!  – villant a tekintetem. Sose voltam türelmes,  nála se leszek... – Érzed, ahogy felemészt? Érzed,  ahogy minden porcikád bosszút akar állni?  Én tudom, hol van, tudom ki volt... 
– Kylo Ren – suttogta reszkető hangon. 
– Igen, tudom hol van. És megölheted, ahogy engem is és minden sithet, ha lesz hozzá elég erőd.  Most még csak egy törékeny virágszál vagy, ki nincs tudatában,  hogy mire is képes.  Én megmutathatom. De ahhoz velem kell jönnöd – beszéltem hozzá mézes–mázosan. Minél jobban hatni akartam rá,  a veszteség által könnyű is volt. De ezek a zöld szemek... Nevetségesen a jediek jutatta eszembe...


***

Fegyver csattant fegyveren. A találkozásuk erős vibrálásba csapott. Vörös és kék.  Rossz és jó.  Kylo és Luke... 
A ház előtt küzdöttek. Rey nem messze állt és szaladt befelé az épületbe,  de már későn. A sithek értek ide előbb.  Ezzel ők is tisztában voltak, most már csak a lányon, Qatara-n múlik minden. 
Megint egymásnak feszült a két fegyver. 
– Han fia vagy! Ben! Tudd hova tartozol – suttogta halkan Luke. Arcán barázdák jelentek meg, ahogy erősen markolta a fegyverét. Tökéletesen emlékezett egykori tanítványára, kit elnyelt a sötét oldal. Itt lenne az ideje visszahívni. 
– Tudom, hol a helyem – jött a száraz,  sercegő hang a maszk mögül és újra eltávolodtak egymástól.  
– Mester! – jött egy női sikoly és mindketten arra kapták a fejüket.  Az ajtóban Talon állt teljes pompájában. Vörös bőre ragyogott a félhomályban,  fehér fogai világítottak szétnyíló ajkai között – vigyorgott. Reyt egy egyszerű mozdulattal megfogta, míg másik kezében fogta a kiffar lány kezét.  Sikerült?  Vagy megint elbuknak a sithek? 
– Kylo! – sziszegtem széles mosollyal. – Látod Qatara – hajoltam a lány felé.  – Ő az, őt kell megölni. Ő a bosszúd első lépése – kuncogtam fel.  – Luke Mester – röhögtem fel a rég nem látott férfin. Megöregedett, szakállas lett, de a szeme ugyanaz maradt, visszatért, most hogy látja újra a reményt.  Kár.... De öröm lesz őt is eltörölni. 
– Mit mondtál neki? – suttogta halkan és támadt újra Kylora. – Hogy visszakaphatja, amit elvesztett? Hogy kitanítjátok a bosszúra? Milyen badarságot adtál be neki Darth Talon?  Ti öltétek meg a családját! – kiáltotta,  de nem tudta befejezni a szent beszédet,  mert Kylo se volt rest. Kivételesen, ahelyett, hogy ráförmedtem volna, hogy mégis,  hogy merészelte megszegni a parancsom és lejönni... inkább örültem,  hogy itt volt. Nélküle nehéz helyzetben lennék.  Elismerően biccentettem és ellöktem magamtól a barna hajú lányt,  Reyt. Semmire kellő,  nem is támadt... Ennyit a jedikről. 
– Gyere Qatara – húztam magam után,  noha feltűnt, hogy sokkal inkább maradna, de igyekeztem kedvesen és nem eszelősen mosolyogni rá.  – A fele se igaz, a jedik nem mentettek meg titeket. Fokepp ő,  ki elbújt a világ elől...Hol volt, mikor a segítsége kellett volna? Ő tette Kylo-t ilyenné,  ő volt Mestere, majd cserben hagyta – indultam a hajó felé.  A szavak hatottak, még ha kevertem–kavartam az igazságot, mint a szart. Úgy se fogja megtudni, majd később,  mikor már nincs visszaút.
– Leány!  – kiáltott a férfi,  Luke.  Mire én löktem el egy mozdulattal – esélyt kapott Kylo, ki kihasználta azonnal. 
– Menjünk!  – suttogtam és magam után vonszoltam a naiv kislányt. Lehet 16 éves,  mégis könnyen elhatalmasodtak rajta az érzések és befolyásolták. Nagy jedi lenne, ahogy sith is. Betessékeltem a hajóba,  magam mögé.  Nehezen fértünk el, de kibirjuk, míg felérünk. Mielőtt még elhagytam volna a légteret, megszórtam a házat és Luke-kat. Ez talán elég lesz Kylo-nak, hogy kijöjjön. De ha nem... Azt se bánt volna. Halkan, magamban nevetve indultam fölfelé, mint aki jól végezte dolgát. 


***

Halkan nyílt az ajtóm.  Felpillantva egy magas, szikár alakot láttam meg. A köpeny eltakart mindent, de tudtam, hogy ki az. Kylo Ren.  
– Látom sikerrel jártál – jegyeztem meg, ahogy lassan felálltam a törökülésből.  
– Ott hagytál.
– Igen, mondtam, hogy ne gyere le. Ne légy olyan, mint egy kisgyerek – vontam vállat.  
– Ha nem jövök le, akkor nem jutsz fel élve – sziszegte halkan és lépett egyet felém.  Csuklya leesett fejéről és meglepetten láttam,  hogy nem viselte a maszkot. Fekete, göndör haja arcába hullott, száját összeszorította és igyekezett kifejezéstelen pofát vágni.  Sötét szemeivel engem figyelt, minden egyes mozdulatomat. Mint vadász a prédát.
– Oly mindegy. Sikerült, nem? – lógott a kezem a kardom közelében.
– De... – lépett még egyet és még egyet az irányomba.
Nyeltem egyet, passzívan álltam.  Mit akar? Halvány,  hergelő mosolyra húztam a számat.  Engem nem fog látni félni! Nem tud hatni rám!  
– Mikor kijöttél a gyerekkel... – kezdett bele és tekintete a nő arcát pásztázta. 
– Igen? – hunyorogtam rá.  
– Mint egy vörös amazon, ki berobban és a káoszban is káoszt okoz – suttogta halkan. 
– Mit akarsz Kylo?  – kérdeztem halkan. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt komolyan mondta vagy sem. Rejtély volt előttem,  pedig általában könnyen irányítottam a férfiakat. Fejem előre bicsaklott és nyaltam látványosan végig az ajkamat, ahogy kinevettem. Ostoba, ha ezzel befolyásolni akar... 
Kifelé mozdítottam lábam,  mitől a ruha anyaga lecsúszott és vörös combom kivillant. Majd azonnal kaptam a kardom után.  
Most is patt helyzetbe kerültünk. Megint egymás nyakának fogtunk kardunkat. 
– Helyben vagyunk – röhögtem fel eszelősen.  De tekintetemet nem szakítottam el az övétől. Keringtünk egymás körül, akár csak két bolygó.  Egyszerű tánc volt, melyben mindketten a vezetőt akartuk betölteni. Irányítás... Ez a kulcs szó.  Ezt akartuk, de nem sikerült kiterjeszteni a másik fölött.  Majd idővel lassultunk. 
– A gyermek? –tette fel az elterelő kérdést.  
–Kapott szobát és haragos. Meg akar ölni minket. Tökéletes!  – hangsúlyoztam ki minden egyes szót.  
– Talon – ingatta a fejét és engedte el fegyverét. Hangos kopanással ért földet és gurult arrébb gazdájától. Kifejezéstelen arccal pillantottam a kardra. Kihasználva az alkalmat, ragadta meg a derekamat és szorított izmos testéhez. Meghökkenve emeltem nyakához a kardot. 
– Gyerünk!  Erre vártál, nem? – sziszegte gúnyosan, mire csak összehúztam a szemöldökömet.  Rávicsorogtam, ahogy sercegő hanggal érintette meg a penge a nyakát.  Néztük egymást.  Csak néztük egymást.  
Végül akaratlanul is kikapcsoltam a lézer kardot. 
Ujja végig kúszott az ajkamon. Alig kaptam levegőt,  szinte fulladoztam a forró érintésétől. Majd közel hajolt és megcsókolt. 
Egy bomba robbant szét a fejemben. Neeeeeeem! Kiáltotta egy hang. Az eszem hangja volt, de pont olyan gyorsan nyomtam,  amilyen gyorsan megjelent. 
Lenyomta kezemet, melyben benne volt még a fegyver, és szorosan átölelt. Csípőmet neki nyomtam, ahogy nyelvemmel ízleltem tovább.  Hevesen csókoltam vissza, de ő se volt rest. Mintha két erő feszült volna egymásnak... 
De ezt se tudtuk örökké fenn tartani... A pillanat véget ért és mi megint egymás mellett álltunk.  
– Kylo...– suttogtam a nevét.  
– Még eljövök – cirógatatta meg az arcomat. Majd huss, el is tűnt a szemem elől.  Mintha be se jött volna.


***

– Darth Caeris lesz innentől a neved! – mennydörögte a Mester, ahogy térdelésből felsegítette a lányt.  A lányt,  akit egy éve még Qatara névvel hoztam el a kis házból. Mára már szép leánnyá serdült. Kecses, és félelmetes, ahogy tanítottam.
A kiképzés véget ért. Készen állt.  Mosolyogva néztem rá, büszke voltam. Létrehoztunk egy fegyvert. 
– Eljött az idő,  hogy megmutassuk végleg: a sithek nem felejtődtek el!Mutassuk meg, létezünk!  Talon,  Caeris és Kylo! – biccentett mindhármunknak. – Menjetek és hirdessétek: eljött a sithek haragja. Bosszút állunk elesett társainkért és miénk lesz a világ!  Menjetek!

x x x
Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok kedves olvasóim e történetemnél! Furcsa, de megnyugtató, hogy be tudtam fejezni. Ha még vevők vagytok Star Wars ff-re, akkor beszélhetünk róla.
Hálás vagyok, hogy vagytok nekem! Még egyszer mindent köszönök!
Puszi: Abeth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése