Crimson Woman - 2. Rész ~ Tánc

Hellobello!
Tyűha, rég hoztam ebből is részt :/ De most újra nekiálltam befejezni ezeket :) Nem tudom milyen hosszú lesz ez, de majd kiderül, most elhoztam a 2. Részt!
Remélem tetszeni fog, vélemények nyugodtan jöhetnek, nem harapok :) 
Jó olvasást! :)

Vörös fodor itt, vörös fodor ott. Meseszerűen omlott le az abroncsról a bíborvörös anyag egészen a földig,  mintha csak a ruha a vérben ázna, vagy éppen szenvedéllyel töltené ki a szövet minden egyes cérnaszálát. Szorosan fogta közre a kecses női derekat, majd a fűzőt, mely odatapadt a fehér bőrhöz,  nyomta be a hasat és emelte ki a kebleket. A ruha egészen mellig futott fel, ahol ráfeküdt még az anyag a puha halmokra, de nem fedte, csak míg az illem engedte. Hátán csipkézetten futott fel és fogta közre a vállakat, ahol kisebb pántban végződött.  Noreen még tűzvörös haját kontyba kötötte fel, mely kiemelte vékony nyakát és szinte már hívogatta a férfit,  hogy szívja ki. Kicsit merész volt tőle,  de ezt akarta elérni. Ezt a gyönyörű ruhát még édesanyja viselte, és végre eljött az ideje, hogy ő is hordhassa. 
– Noreen, drágám!  – visszhangzott a folyosón édesapja lépte, aki pár pillanattal később már nyitott is be és döbbenten nézett lányára. – Khm... – köszörülte meg a torkát,  hogy elejét vegye a beszélgetésnek. – A vendégek mindjárt itt vannak. 
A lány csak bájosan mosolygott egyet rá és lépett apja elé,  akin megigazította a zöld zekét. 
– Mindjárt lemegyek – bólintott egyet. 
– Ez egy kicsit nem túl... – kezdett bele az idős férfi.
– Anyáé volt, még sose viseltem. 
– Tudom... De neked még nem való,  ne is vedd fel – válaszolta komoran, ahogy felidézte maga előtt a szeretett nőt,  aki ugyan nem a felesége volt, de nagyon szerette. Csak hogy az emlék megtört a hazugságra, amikor a nő eltűnt és rá egy évre csak egy gyermek maradt. Egy gyermek, akit Noreennek neveztek. Mindig neheztelt lányára Bryan, mivel rengeteg hasonló arcvonása volt, mely az anyjára emlékeztette, és ebbe beletartozott, hogy házassága tönkrement az eset után,  a születendő fia pedig csecsemőkorában meghalt influenzában. Akit akart, az sose kapott lehetőséget az életre,  míg, akit nem, az pedig itt áll abban a vörös ruhában,  mint AZ a nő.  – Vedd le most – válaszolta komolyan és villanó tekintettel nézett lánya szemeibe, aki szemrebbenés nélkül tűrt mindent, ahogy eddig. Arca, akár egy porcelánbabáé, semmit sem fejezett ki.

– Ahogy óhajtja, apám – bólintott egyet, hangjában keserűség volt érezhető.  
– Amúgy is, senki sem jön, akinek mutogathatnád magadat – jegyezte meg éllel a férfi,  aki csak sejtette, hogy miért pont ezt a ruhát választotta lánya.  
De már erre nem kapott választ,  a lány a paraván mögé libbent és húzta le válláról a pántokat. 
– Utána gyere le! – utasította Bryan, és viharzott ki a szobából,  amikor megjelent a szobalány is. 
Nem sokkal később Noreen vörös helyett egy selyem zöld ruhában pompázott, ugyan visszafogottabb volt valamelyest, de még így is sok látszott vállából és nyakából. Mellőzte az ékszert, nem mintha telt volna annyi... Nem a nagy vagyonosok közé tartoztak és herdálni sem szerette a pénzt. Minden mulandó, jövőre úgyis más lesz a divat... Meg annyit nem járt bálba sem.
– Gyönyörű ebben – mosolygott rá bátorítóan a szobalány,  majd meghajolva sietett ki. Még egyszer megvizsgálta magát a lány,  majd nehezen sóhajtott egyet. 
– Mit művelek? Miért? – suttogta maga elé a kérdést,  de mikor meghallotta a zsivajt kintről, máris kilépett a szobából és sétált mosolyogva a vendégek elé.  Akinek ugyan nagy részét ismerte, de nem foglalkozott velük, hiszen mind apja barátja volt, de udvariasan beszélgetett velük,  a nőkkel még a pletykákba is belement és a legújabb divatról, könyvekről,  szerelmekről, családokról trécseltek el. Viszont Noreen alig volt jelen lelkiekben, csak mikor nyílt az ajtó és magas, széles vállú, élénk tekintetű ismerős lépett be. Thomas és felesége,  meg nővére.  Nagy levegőt vett és ment az újak elé.  
– Jó estét!  Örülök,  hogy eljöttek! – mosolygott rájuk Noreen szélesen,  mire a két nő valamit mormogott,  még talán Edith volt, aki kevesebben pillantott a lányra,  de utána azonnal férjét kezdte el szuggerálni. 
– Ms. Lynch! – fogta meg a lány kezét Thomas és ajkához emelve lehelt rá egy apró csókot.  – Köszönjük a meghívást!  Kicsit késtünk, remélem, elnézi. 
– Jajj, dehogy! Pontosak voltak, jöjjenek beljebb – húzta végig kezét a szoknyán, lesimítva az anyagot és intve nekik húzta be őket a társaságba, ami már szépen összegyűlt. Pillanatokba se telt és mindenki fogadta az új vendégeket, bevonták őket a beszélgetésbe, így Noreen megint kívülálló lett. Ide-oda téblábolt, néha mondott egy-egy szót,  de többre nem telt. Úgy érezte,  hogy ez így van rendjén,  mintha nem is zavarta volna, hiszen gondolatai egyfolytában el-elkalandoztak. Hova is? Akit szemével keresett, akinek valamilyen okból, de bizonyítani akart. Maga se értette,  hogy miért,  de valahogy csak arra tudott menni, ahova a másik is.
– Noreen,  drágám!  – csendült egy hang és fordult apja felé,  aki hamis mosollyal küldte el, hogy nem sokára megkezdhetik a vacsorát.  Bólintva egyezett bele, hogy elmegy szólni és már viharzott is ki, mint egy sötétzöld folt a teremből.  Susogó léptekkel ment a folyosón.  
– Ms. Lynch – hallatszott tisztán az édes hang, mikor fordult volna le, a konyha felé.  Visszapillantva Mr. Sharpe-t látta meg és csak enyhén elmosolyodott. 
– Igen? Valamit szeretne? 
– Sok mindent – felelte kissé kimérten és titokzatosan, ahogy lassú léptekkel tett meg pár lépést,  mintha félne,  hogy a lány eltűnne, mint egy igézés. 
Érdeklődve fordult felé és nézett mélyen a szemeibe Noreen. – Igen, Mr. Sharpe? 
– Mondja... Maga is érzi?  – nézett fel sötét szemeivel ártatlanul,  mintha csak egy prédikációba kezdtek volna bele. – Egy fonalat... Egy olyan fonalat, mely a szívemből indul ki és melynek vége valakiéhez kapcsolódik? Én azt hittem, hogy ez a fonal már valakié. Így kéne lennie, így lenne rendjén, de mégis arra eszméltem fel az elmúlt napokban, hogy gazdát cserélt – közeledett továbbra is. A lány arcáról leolvadt a jókedv és valami sejtelmes szomorúság uralkodott el a tekintetében. 
– Mr. Sharpe... 
– Noreen – suttogta a lány nevét.  – Hívhatom így?  
– Kérem,  maga házas – szorult ökölbe a keze. – Kinn van a felesége,  aki szereti. 
– Tudom, de én már máshoz kötődöm és ez... Ez valami borzalom. Csak engedje meg... – túrt fekete hajába. A lány megremegett, szíve megingott. Ez nem lehet így!  Thomas házas, és ha még valamit érez is iránta... Házas,  és a becsülete, a neve, a családja kerülne bele ebbe... Így is törvénytelen gyermek, még egy törvénytelen szerelem örökre tönkretenné őt is, ahogy apja haragjától rettentően félt.  Mindig is bizonyítani akart, és most? Lehetne normális élete, egy középszerű férfi elvenné, gyermekeket hordana ki és festene... De az a férfi nem Thomas.
– Nem szabad – suttogta rekedt hangon. 
– És ha senki sem tudná meg? – jött a csábító ajánlat és ért teljesen oda a férfi.  Megfogta a nő kezét és hüvelykujjával megcirógatta a finom kezecske kézfejét. – Én már nem bírom ezt... 
– Nem. Nem – rázta meg a fejét Noreen. – Nekünk nem szabad. Maga házas!  Eszébe jutott, hogy mi lesz ebből? A családja, a rangja, a pletykák mind rám és önre vonatkozóan is? Felmérte? - kérdezte, de szavaiból sütött, hogy nem teljesen mondott ellent.
– Nem, de nem is akarom, csak azt tudom... 
– Ne! – tette a férfi puha ajkára a mutató ujját.  – Ne mondjon semmit.
Megfogta lassan a vékony,  kecses kezet és emelte szájához lehelve végig csókokkal a lány meleg bőrét.  Noreen nagyot nyelt és borzongott bele, mintha a gondolataira köd akart volna telepedni, úgy kellett erőszakoskodnia, hogy ne engedjen Thomasnak, és most még megmozdulni sem tudott. Csak kikerekedett szemekkel figyelte, ahogy a vékony,  vörös száj végig futott keze mentén.  Egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd kihúzta kezét a fogásból.
– Nagyon kérem – rázta meg a fejét és kerülte a sötét szempárt.  – Nekem mennem kell – fordult el tőle és sietett le a lépcsőn.  
– Noreen Lynch – jegyezte meg halkan Thomas a nevet és nézett a lány távolodó alakjára. Nehéz sóhaj tört fel torkán,  hajába túrt,  és ujjai ökölbe feszültek.  Szíve mélyén apró hasadást érzett,  mintha maga az élet akarna távozni belőle lassan. Végül pár perc ácsorgás után viharzott csak el és tért vissza a társasághoz, melynek fel sem tűnt a távolléte, mely simán tovább reppent a beszélgetésben rajta. 
Megroskadt alak ült a lépcső alján,  hallgatva, ahogy Thomas elment, vissza a partira.  Reszelős hang tört fel torkán és fogta sajt kezét,  képzelve el, ahogy érintette a puha száj. 
– Mit csinálsz, Noreen? – kérdezte magától és megkapaszkodva állt újra fel. – Még csak rá se szabadna nézned... Pont egy házas ember? – húzta ki magát és határozottabban indult meg az alagsorban szólni a szolgálóknak.

Már a vacsorán jóval túl voltak a vendégek. Mindenki beszélgetett,  a hangulat fellazult, még maga Bryan Lynch is nevetve beszélte el az egyik baklövését pár hölgynek.  Közben a zene is felszólalt, több aranyos páros indult meg a parkett felé és kezdtek el lépkedni a ritmusra. Vígan táncoltak fel s alá. 
– Ms. Lynch – szólalt meg a lány mögül egy hang és jelent meg mellette Mrs. Sharpe. – Maga nem táncol? – kérdezte kedvesen, bájos mosollyal az arcán. 
– Mrs. Sharpe – üdvözölte és fordult felé inkább,  mint hogy szomorú szívvel nézze a táncosokat. Őt nem kérték fel... Senki sem. – Nem, nem hiszem – rázta meg a fejét.  – És maga?
– Ugyan kedves, hiszen mikor máskor tudná fitogtatni tehetségét, mely nem a festészethez köthető?  
– Köszönöm – sütötte le zavartan a szemét.  Nehezen tudott beszélni,  hogy nem rég még Thomas jött oda hozzá,  aki ennek a nőnek a férje. – De szerintem most ebből kimaradok – varázsolt arcára egy műmosolyt, mikor hirtelen megjelent Thomas is. Sötét szemeit azonnal a lányra vetette, miközben kedvesen feleségébe karolt. 
– Thomas – fordult Edith a férfi felé.  – Nem akarod felkérni egy táncra Ms. Lyncht? 
– Mi? Nem, nem hiszem, erre nincsen semmi szükség – habogott-hebegett összevissza,  ahogy egyre kínosabb lett a szituáció. – Majd valaki jön,  de inkább önt kéne... – próbált elutasító lenni. Képtelen lett volna egy lépést is megtenni a férfival, nem azért mert nem kedvelte volna... 
– Szabad, Ms. Lynch? – nézett a nő szemébe és nyújtotta kezét. Hideg határozottságot sugallt a kijelentés,  ahogy kérdezett.  
– Ehm... – pirult zavartan el Noreen és kerülte ki megint a tekintetet, de akkor meg Avara kellett néznie,  aki csak bólogatva helyeselt, hogy fogadja már el. – Jó – nyögte ki nagy nehezen. Hirtelen úgy erezte, hogy a teremben a hőmérséklet duplájára szökött,  torka kiszáradt és forogni kezdett vele a világ,  ahogy a férfi megfogta a kezét és vezette a többiek közé.  Gyengéden ölelte át derekát és húzta magához közel.  Noreent megcsapta a fűszeres illat és csak még inkább leszűkült a látóköre Thomasra. Szíve össze-visszaverdesett, teljesen bolondnak érezte magát,  hogy ilyen érzések jöttek ki belőle.  Hideg kezét megfogták a férfi meleg ujjai és simultak össze.
– Készen áll?  – kérdezte Mr. Sharpe és azonnal fogta meg a vállát,  húzta ki magát és pislantott egyszer körbe.  Több rosszalló tekintettel találkozott,  de volt, amely teljesen érdektelenül nézett rá.  Lassan bólintott, és amikor a zene újraindult, a férfi már húzta is maga után.  Lépés lépés után történt,  a forgás nem maradt abba. Thomas rendkívül jól táncolt,  de Noreen is könnyen igazodott hozzá és szinte robbantották szét a táncparketten lévőket a saját,  ritmikus tempójukkal, melyet már mindenki nézett,  aki a terembe volt. 
– Milyen jól táncol... 
– Felháborító,  hogy hajadonként házas férfival... 
– Csodálatosak! ... 
– Mami, de szép az a lány... 
– Mit képzel a fruska? Hát nem elég szégyen így is...
Jött több oldalról is a sustorgás. A pár nagyszerűen keringett körbe-körbe, nem hagyva el semmilyen mozdulatot, sőt még cifráztak is, mintha kitalálták volna egymás gondolatait. 
Bryan Lynch ellenszenvesen pillantott lányára.  Ennél többet gondolt az esztelen leányzóról, hiszen most sodorja pletykákba a családi nevet, amiért annyit küzdött.  Főképp egy ilyen semmire kellővel... Passzív lett és senkihez sem szólt hozzá, csak raktározta el a fejében az emléksorozatot. Sejtette ugyan, hogy Noreen egész közel került a Sharpe famíliához, de hogy ennyire... Nem mintha a férfi annyira tartózkodó lett volna, sőt kimondottan élvezte a táncot, és ahogy karjai között tartotta lányát.  Mély levegőt vett és hitetlenkedve vonult ki a teremből.  Ideje lesz valamit tenni is végre már, lánya túllépett minden határt... 
A mosoly leszedhetetlen lett egy idő után a két táncos arcáról,  csak akkor tértek magukhoz, mikor a zene elhallgatott. Meghajolva váltak el egymástól,  miközben egy szép tapsot kaptak, és azonnal jelent is meg a következő partner, aki felkérje Noreent. 
– Máris,  de ha nem bánja,  innék előtte valamit – hajolt meg pukedlizve. – Mindjárt jövök!  – mosolygott bájosan és vonult ki a zsúfolt teremből,  ahol az emberek kezdtek visszatérni az előző kerékvágásba.  Kopogó léptekkel sétált végig a folyosón,  ahol nem lézengtek sokan. 
– Ms. Lynch! – hallatszott ki egy szobából a neve és azonnal besietett. 
– Igen, ki az? – kérdezte fáradtan kissé és nézett körbe,  mikor oldala mellett Thomas jelent meg. – Maga? Miért?  – hökkent meg, hiszen előbb váltak el.
– Nem érdekel – suttogta és szorította a falnak a lányt. A két test egymásnak feszült.  – Maga szájából akarom hallani, hogy nem. Mondja ki, hogy elborzasztom, hogy mennyire nem kedvel, hallani akarom! – fogta kezeivel közre a lányt,  ahogy a falnak támaszkodott és túrt a saját fekete hajába.  
Noreen nagy szemekkel nézett rá és nyelt egyet. A másodpercek egymás után peregtek le, és csönd szállt kettejük közé.  De nem úgy tűnt,  hogy bármit is akarna mondani a lány,  ami így is volt. Nem nyitotta ki a száját,  nem is akarta, csak nézte a férfi markáns arcát és azon merengett el, hogy mennyire is szép, milyen apró érzések olvashatók le minden egyes gesztusából. 
– Ne mondd semmit? – mélyült el a hangja. – Semmit sem? – hajolt a lányhoz és a hívogató ajkakra csókolt.  Megrepedt valami valahol, mintha a nyers valójuk emelkedett volna ki az álca alól... Egy pillanatig sem hezitált a lány és viszonozta az édes,  akaró csókot,  mellyel megajándékozta a férfi. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése