Novella: Polgárháború a lakásban

Hellobello!
Na hát most :D Mivel nem rég láttam az új Amerika Kapitányt, így mindenképp kikívánkozott ez belőlem, noha nem mondom, hogy jó lett csak az én hülyeségem :D Kicsit másképp befejezve, mint gondoltam. De főképp azoknak ajánlom, akik látták, mert sok a visszahangzó szó és talán picit járatosabbnak kell lenni, hozzá a Marvel világban, mert így is hosszú lett és nem készült sok leírás hozzá. 

Polgárháború a lakásban
Besorolás:
  • 12+
  • Fanfiction/Au
  • Humoros - igyekeztem, de lehet inkább hagynom kéne :D 
  • Egy részes
Jó olvasást! :)
Hol van a vér?  A bíborvörös vér,  melynek folynia kellene a sebekből. Hol vannak az egymásnak feszülő izmok? Ahogy az emberek a másiknak rontanak. Hol vannak az eltökélt szándékok? Miszerint megvéded azt, ami a tied és elpusztítod az ellenfeledet. Hol vannak az emberek? A fegyverek? Az érdekek és eszmék?  Amiért küzdeni kellene?
Megsúgom: sehol. Vagyis... Pontosítok, minden megtalálható, de az ember mégsem hívná polgárháborúnak. Hiszen mi is az? Amikor egy nép ellentétes nézetek miatt egymásnak ütközik, melynek eszköze valamilyen fegyver és általában áldozatok, valódi halott áldozatokkal jár. Időintervalluma hosszú és több csatározásból is áll. Nos, itt van egy csoport: Bosszúállók,  két fél is van, melynek nézeteik központi eleme Bucky, hosszú ideje tart és eszköze pedig a porszívó,  seprű,  telefon és minden egyéb,  ami egy háztartásban található. Ne mondja nekem senki, hogy otthon nem fordul elő ilyen, legalább testvérek között,  csak azok apró,  pici összezördülések voltak és nem követeltek áldozatokat. Ugye? Ugye.
Minden egy verőfényes napon kezdődött,  mikor még a napocska fel se nagyon kelt és szakadt az eső a nem látható felhőkből.
Hajnali 8 órára járt,  vagy legalábbis valakik szerint ez még nagyon korán van, alias Tony,  aki a tegnapi ivászatból nem ébredt fel, hanem még mindig a regenerálódás stádiumában pihent.
De mikor a porszívó a szobája ajtajában hirtelen felbúgott olyan hangerővel, hogy az egész házat felverte, arra még a mi kis playboyunk szeme is azonnal felpattant. 
– Állj! Állj már le! – hallatszott valakinek a hangja, aki próbálta megállítani a gépezetet. – Shh, állj! Kérlek! Fenébe! – hallatszott egy pukkanás és el is hallgatott a szerkezet. 
– Ki. Volt. Az. A. Szerencsétlen? – mordult a milliárdos ágyában megfordulva, de nem volt hajlandó még az ajtó felé nézni sem, hátha vissza tud aludni. Lehunyta szemeit és az élvezetes csendben lassan visszavánszorgott az álmok édes homályába, hogy elfeledhesse a rá-rátörő fejfájást, mely nem csoda a tegnapi este után. 
Csak hogy az az átkozott szerkezet újra felmordult és teljes hangerővel ment neki az ajtónak, mely be volt csak hajtva, így a porszívó éktelen nagy robajjal érkezett meg a szobába.  
– Neeeeeeem!  – húzta magára Tony azonnal a takarót,  párnát,  mindent, amit lehetett, hogy tompítsa a lármát . Úgy nézett ki, mint egy gombócban a töltelék,   amit a gonosz ágyhuzat ölelt körbe.  – Valaki! Mentsen meg! – ugrott le az ágyról a szoba legtávolabbi sarkába, akár egy rossz fóka, vonszolva magát. Egy szál fekete alsónadrágban feszített,  mely így nem egyszer kivillant, ahogy menekült, de ez érdekelte legutolsó sorban. Valaki felébresztette! 
– Tony – táncolt be Natasha elaludt vörös hajjal, mogorva arckifejezéssel.  Ő sem örült,  hogy valaki most ismeri meg a modern világ rejtelmeit, és egy porszívóval kezd, ami az egész (ismétlem az egész) bázist felébresztette. – Ez csak egy porszívó – sóhajtott karba font kezekkel és zöld szemeit az áldozatra vetette, aki elindította az egészet.  
– 'Reggelt! – intett egyet Bucky ártatlan mosollyal. Mert ki más lett volna? Maximum Steve ilyen szerencsétlen,  de ő már eljutott a telefon használatig végre valahára,  bár Natasha azt is rendesen megszenvedte. Érintőképernyős nem való a Kapitány nagy kezeibe, ahogy szemöldök ráncolva mutatóujjal nyomogatja, és nem érti,  hogy miért nem működik, ha túl nagy erőt fejt ki rá.  
Na, de végre volt valakinek annyi esze, hogy kirántotta a konnektorból a dugót,  így elcsöndesült végre a masina. És emlegetett szamár,  Steve sétált be teljesen frissen, sőt már volt is futni a környéken,  hiszen izzadságcseppek gyöngyöztek homlokán és nyakában egy halványlila törülköző foglalt helyet. Jah nem, csak kiment a zuhogó esőbe és rájött, hogy későbbre kell halasztania a futást, hiszen ömlött az eső,  mintha dézsából öntötték volna ki.
– Natasha, Tony, Buck – biccentett kihúzott háttal,  majd az utóbbit vállon veregette, hogy nincs itt semmi gond, hiszen már 8 óra is elmúlt.  
Tony úgy fordult az irányukba, mintha menten kiosztana 10 pofont. 
– Aludtam! – kezdte az elején,  mire a Kapitány nehezen felsóhajtott. 
– Nem volt szándékos – jegyezte meg Tél katonája. 
– Géniuszi elmém nem kapott elég pihenést, hogy fogok így dolgozni? 
– Mintha annyi mindennel foglalkoznál... – válaszolta halkan valaki hátulról,  mire mindannyian arra kapták a fejüket.  Nem más ácsorgott a szoba ajtajában,  mint Skarlát boszorkány,  avagy Wanda. Egy combközépig erő fekete hálóingben dőlt neki a falnak. Erre valószínűleg Vízió nézne egy nagyot... Nem is csak Vízió…
– Pedig de! – ült fel a homályban,  ahol arcát reaktora kékes fénye világította be, mint egy rossz zombis, horror filmben. Tudjátok,  amikor a gonosz a feje alá tart egy lámpát, csak itt most kéket.  – Jar... – kezdett bele. Úgy tűnik a mi kis milliárdosunk elméje is tegnap halványodott, hogy csak utólag jutott eszébe, Jarvis már Vízió,  csak Péntek van. 
Lassan lábra állt, noha azonnal hasogatni kezdte a fejfájás.  – Hány óra? 
– 8 – válaszolta kurtán Natasha. 
– 8?! – képedt el. – Képesek vagytok hajnalban ébreszteni,  ezért dupla kávéval jössz – bökött a fém kezűre, aki nyelt egyet. Ő és a kávégép? 
Lassan, minden szó nélkül kivonult, így csak a két csapat nézett egymással szembe.
– Egyszer kibírod te is Tony – nézett rá Steve.
– Kibírni kibírom, de tőlem ma ne várjatok semmit – rakta vissza a paplant és a párnát az ágyra, igaz, így is úgy nézett ki, mintha éppen bomba robbant volna. Majd kihúzta magát és halvány vigyort eresztett meg. – Nyűgös vagyok, ha fáradt vagyok. Hol a kávém? – kezdte masszírozni a homlokát.
– Esetleg koronát ne adjunk? – mordult fel Wanda hátul.
– Mi ez a rettenetes negativitás, drágám? – hunyorgott rá Tony.
– Semmi, csak... – kezdett volna bele, mikor vibráló alak suhogott át a falon. – Vízió?!
– Bocsánat, tudom, nem így kellett volna jönnöm, de nyitva volt az ajtó... – válaszolta az intelligencia bűnbánóan. – Uram, kicsit hideg van. 20 fokban nem fél,  hogy megfázik? Talán, ha felvenne...
– Nem, nem. Jól vagyok, Vízió – legyintett egyet. – Istentiszteletet is tartunk, ha már ennyien összegyűltünk, mert rajtam ne múljon – kérdezte a többitől, akik értve a lapot már fordultak is ki. – Jah és a kávém! Nem felejtettem el – kiabált a Kapitány után.  

*** 
A Tél katonája megrökönyödve állt a kávégép előtt.  Steve már megmutatta, hogy is működik,  de mivel benn volt akkor a teremben Natasha, így a szemét csak azért is nehezen fordította el a nő feszes combjától. Így jár,  aki meglátja az exét normális ruhában,  mely a régi,  orosz, hideg, nagyon hideg időket idézte, 
 mikor egy pillanat alatt felcsapott közöttük a perzselő láng...
– Reggelt! – lépett be Sólyom Sam. Akinek arcán apró karcolás húzódott végig. "Madara" megsebezte... Valami oltári nagy véletlen és balszerencse kell, hogy gyakorlat közben az irányított gépezet visszafelé süljön el. – Na, mi az? – ért mellé és nézett rá értetlenül, majd követte James tekintetét,  de nem fogta fel, hogy mit is lesett ilyen szánalmasan a katona. – Nekem is csinálsz?  – veregette vállon,  ahogy megfordult kifelé.  – Mindjárt megfürdök. De ne rakj bele cukrot – szólt még utoljára és a sötét bőrű férfi jókedvűen dalolászva slisszolt ki, ott hagyva a szegény töprengőt. 
– Remek... – fújta ki a levegőt Bucky és nézte tovább a gépezetet. Kell pohár... És utána?  Körbelesett a konyhában,  végül kemény 5 perc alatt eljutott odáig,  hogy feltöltötte vízzel és elkészített bögréket. De már ebbe is rendesen megizzadt. Jobb ötlete lévén előrángatta a telefonját. Egy igazi kis csoda volt a készülék.  Nehezen talált benne bármit is, de arra már rájött,  hogy fém kezével nem érdemes nyomogatni a képernyőt,  mert az a büdös életbe nem fog reagálni.   Koncentrálva oldotta fel az egyszerű minta kódot,  majd lassan, de biztosan begépelt egy üzenetet Stevenek. 
Steve, hogy működik a kávéfőző.  Segíts, 
 kérlek!  – küldte el a Kapitánynak és várt.   
Nem találom az indító gombokat, vagy melyiket kéne?  
Vízzel feltöltöttem, a kávé hova megy? – gépelte folyamatosan, ahogy kezdett pánikolni. A bérgyilkosi munka nem követelte meg az ilyen gépek használatát,  ezért természetesen ki is hagyta. Ami nem kötelező,  az nem szükséges.  Tipikus minta diák...
Bucky, múltkor magyaráztam el – villogott fel a mobil, mutatva az érkezett választ.  – Küldöm Natashát, ő biztos elmagyarázza neked újra. 
Felsóhajtott James. Ennyi volt! – Steven – nyögte ki kétségbe esve. 
– Na, katona! 10 ellenség nem fog ki rajtad, de egy ilyen igen? – sietett is be az előbb említett nőszemély.  Arcán továbbra is látszott,  hogy őt is felverték reggel, pedig aludni akart, de most már szoros, simuló farmert hordott, melyet Bucky nem tudott figyelmen kívül hagyni.  
– Jó reggelt! – sétált be hirtelen egy újabb valaki, de a hanghordozásból azonnal felismerte T'Challa-t Bucky. Izmai egy pillanatra megfeszültek, hiszen nem a legjobb viszonyt ápolták egymás között,  valamiért Párduc haragudott rá,  amit nem tudott még megfejteni. De a kiskirály máris figyelni kezdte a párost.  
– Mit műveltek? – ráncolta a homlokát.  
– Csak megtanítom kávét főzni,  vagy Tony még jobban kiakad – vont vállat a nő. 
– Remélem, azt nem rontja el – jegyezte meg mormogva és kerülte ki a párost, miközben töltött magának egy pohár vizet. Bucky csak hunyorogva rálesett, nem értette, hogy mi okozta közöttük a feszültséget, de kezdte nagyon zavarni... Szépen lassan ment fel benne a pumpa.
– Mit csinálsz? – zökkentette ki Natasha mellőle és vette ki kezéből a bögrét, melynek oldalán egy repedés futott végig. Oppá, kicsit erősebben fogta, mint kellett volna.
– Na jól van, figyelj! – intett neki a vörös hajú szépség és máris elkalandoztak más vizekre Bucky gondolatai, mint Párduc.

***
– Na, hol az én nektárom? – toppant be Tony felöltözve. Fess, mint mindig, mikor  csak egy pillantással is összedőlnek a csajok utána,  pontosan így állt rajta a kék öltöny a szürke inggel. 
A csapat, ki már benn ügyködött, hogy Buckyt kihúzzák a slamasztikából, mert a kávéfőző gépnek annyi volt és az utóbbi személy megtámaszkodva lesett haragosan ellenfelére, aki nem más volt T'Challa. A sötétbőrű nem bírt a seggén maradni, míg a 100 éves bérgyilkos pedig kisgyerek módjára vette fel a vita fonalát,  melyet még Natasha idomai se tudtak a háttérbe szorítani. 
– Mi a... franc történt a konyhámban? – bődült el a milliárdos, aki próbálta felbecsülni a károkat. 
– Tony, hogy beszélsz?  – jegyezte meg Steve, ki egy szilánkot húzott ki barátja arcából. 
– Két bögre kávét kértem?! – állt meg közvetlen a Kapitány mellett nem kicsit fenyegető tekintettel. – Nem pedig egy kocsmai verekedést. És szerinted ez semmi? Beengedtem őt – mutatott a Tél katonára. – A lakásomba, amit pillanatok alatt darabokra akar szedni? Nincs ehhez valami hozzáfűznivalód? Ez normális?  
– Kérem, uram – jelent meg Vízió,  ki az ajtót választotta. Jobban is tette. – Mindjárt bele fog lépni egy szilánkba – tartotta fel a kezét, hogy megállítsa készítőjét. 
– Rendbe hozható – jegyezte meg Sam hátulról.  – Csak pár dolog eltört.  Ennél rosszabb is lehetett volna. 
– Mégis mi? – botorkált be Rhodey, aki végre hajlandó volt levonulni, bár tudta, hogy Tony hisztériázik, de mégis meglepte, amit talált.  Egy halom szilánk, két morgó alak és akkor a konfliktusba keveredő Steve és Tony. Mintha egy adag antinyálat öntöttek volna a levegőbe,  pont olyan jól lehetett érezni a szeretetet és a békességet... Épp hogy nem estek egymás torkának. 
– Hát inkább ez, mint egy házi készítésű Ultron, nem, de bár?  – fonta karba a kezét Sólyom és engedte el a bögre fülét,  amit eddig szorított,  hiszen a hengertest már nem tartozott hozzá,  hanem valahol a törmelék halomban található meg.  
– Az... – tartotta fel Tony egy ujját és nézett Natashára, ki Párduc felkarját fogta, valószínűleg ő volt az egyik, aki elrángatta Bucky elől.  – Hibázni mindenki tud, de most én csak egy kurva kávét kértem!  – csattant fel. 
– Tony, szebb beszédet – suttogta Steve halkan, miközben dőlt barátja mellett neki a pultnak. 
– Délután,  ha! HA visszajöttem lerendezzük ezt kinn – mordult egyet a távozni készülő Stark. – Ahogy eddig... – intett egyet és ki is vonult. A többiek csak összenéztek. 
– Ehm... – törte meg a csendet Vízió,  mire Steve vállon veregette Buckyt, majd egy sóhaj kíséretében ő is távozott.  
– De, uram – szólt utána Vízió. 
– Mi az, Vízió?  – vonta fel kérdőn szemöldökét Wanda, aki eddig csöndben iszogatta a saját teáját egy épp bögréből. ÉPP bögréből!
– Nem tudtam elmondani, hogy levelük érkezett,  noha Mr. Starkét félreírták  Mr. Szarkra...
– Mi? – nevetett fel Wanda és túrt a barna hajába.  Rázkódó vállal görnyedt meg Rhodey,  miközben a többiek arcán is mosoly jelent meg. 
– Megyek, meglátogatom a levéllel akkor Mr. Szarkot – botorkált is ki nevetve, fulladozva Rhodey és ki is ment, mire a többiek is lassan szedelőzködni kezdtek és csak Vízió maradt egyedül a kuplerájjal, amit ott hagytak. Nehezen sóhajtva indított hívást a takarítóért. 
– Jó napot, Zemo Helmuttal beszélek? – kérdezte udvariasan. 
– Igen – jött a tömör válasz.  
– Szabad kérnem, hogy előbb jöjjön ma, lenne egy pár dolog a konyhában. 
– ...Igen – jött egy idő után az újabb reakció és a vonal meg is tört.  

***
Megfeszült a levegő, tapintani lehetett a nyugtalanságot. A szél nem mozdult, még az eső is megállt, csak hogy majd utána sírja ki magát,  ezért átvette az uralmat a napocska az égen és egyre jobban igyekezett elpusztítani a mocsok, koszos,  sötét felhőket,  de még így is volt pár,  aki átszökött az "ellenőrzésen". A bázison kívül voltak, mármint az épületen kívül,  de kinn a zöld pályán,  ahol a fű mesterien milliméter pontosságra volt vágva.  Ha a Stark cég finanszírozza, akkor mindennek a lehető legtökéletesebbnek kellett lennie. Még az idő is vánszorogni kezdett, hogy fűtse az izgalmakat, melyeket itt szavakban próbálok húzni,  hogy miről is lesz szó.  (Jól megy, mi? )
Egyenletes léptek törték meg a néma csendet, melyben a másodpercek pattogtak és szinte hallani lehetett. 
5-5 fő állt föl mindkét oldalon, de egyik arcán se volt mosoly. Steve kék-piros sávozott pólót viselt közepén egy hatalmas csillaggal, míg kezében pajzsa meg-megcsillant a nap  fényén megvakítva ezzel a másik oldalt. Melette Bucky húzta ki magát,  arca halál komolyságot sugárzott és keze ökölbe szorult. Mellette Wanda ült a fűben, egy vörös dzsekiben és tépkedte ki az apró fűszálakat a földből.  Utána Sam hunyorgott, mellette androidja, amivel már-már együtt aludt, annyira a szívéhez nőtt,  nem beszélve arról,  amikor hozzá beszél vagy még becézgeti is. 
Clint zárta a sort, aki kezében ott volt íja és hátán tegeze, igazi Robin Hoodnak öltözve kémlelte a másik oldalt.
– Clint? Nem nyugdíjba vonultál? – lepődött meg Natasha, aki jó barátját és társát,  akit nem egyszer vert már el, figyelte. 
– De, de meguntam és visszatértem, majd holnap újra megyek vissza a gyerekekhez – intett egyet üdvözlésképp a férfi.  – Remélem, nem haragszol és ettől még jóban leszünk.  
– Attól függ, mennyire verhetlek el... – kiabálta a vörös szembe vele csípőre tett kézzel.  Mellette Párduc öltözött fel harci díszbe,  melybe valószínűleg bele is sült. A cicus... Közvetlenül mögötte vagy inkább felette Vízió lebegett ártatlanul.  Palástja most nem tudott szétterülni a levegőben szélhiány miatt. Alatta Tony ácsorgott, akit már majdnem teljesen beborított a a bádog, csak az arca elől hiányzott az arany-piros maszk, melyet kezében fogott. Mai napig farsangi időszakot élt... 
Szinte szakadásig feszültek az idegek. Mindenkinek elege volt a másikból, főképp a mai zűrös reggeltől kezdve, alig várták,  hogy levezethessék ezt. 
– Na! – fújt a sípjába az oldalt álló alak, aki nem más volt, mint a félrefésült hajú, álszemüveges Zemo báró,  alias a takarító,  ki most rendkívül izgatottan sétált be közéjük egy félig Amerika kapitányt és félig Vasembert ábrázoló pólóban.  Senki sem sejtette, hogy a foszforeszkáló sötétben teljesen más minta üt át rajta. – Tehát jöjjenek közelebb – integetett nagyban karjaival, mire a két csapat felállt fél méterre egymástól.  – Földre – nézett rájuk a báró. 
– Ahh  – forgatott szemet Tony, de meghajolt, noha esküdni mert volna, hogy ropogott a dereka. 
– Kapitány,  most kíméletlen leszek – sziszegte Steve-nek. 
– Nem kapsz rá esélyt – morogta Wanda a hallottak alapján.  
– Drágám,  te miért is sugárzod ennyire a negatív hullámokat? – lesett oldalra a playboy. 
– Mert bezártál és ki se vagy hajlandó engedni... – pillantott Vízióra, aki vele szemben volt. 
– Én ezt nem tartom jó ötletnek – suttogta az intelligencia.  
– Ugyan!  Végre elememben érzem magam – szólt közbe izgatottan Clint,  akinek a legjobb kedve volt. 
– Meg fogsz lepődni Tony, sok minden van a tarsolyomban – zárta végül le a témát Steve. 
– Nekem is, katona!
– Akkoooooor – rakta le a rögbi labdát közéjük a báró, aki már pofátlan módon élvezte és várta a fejleményeket. Kisétált közöttük és szájába vette a sípot, fújt bele. De a kis szerkezet meg se szólalt.  
– Mi a...? – fújdogálta tovább és nézte meg. – Na jól van,  nem fogsz ki rajtam – fenyegette meg a tárgyat. – Mehet – rikoltotta el magát.  
– És hol a sípolás?  – kérdezte a hozzá legközelebb álló Sam oldalról felnézve. – Nem úgy volt, hogy... 
– Nem. Nem szólal meg – morogta Zemo visszafordulva. 
– De én így nem érzem azt a hajrát... – biggyesztette ajkát Sólyom,  aki feje fölött megjelent az androidja is. 
– Mondom mehet! – tapsolt egyet kikelve magából a férfi,  mire Steve elorozta Tony elől a labdát és már fordult is vele. 
– Pókember! Kapd el, Amcsi Kapcsit! – bökött Steve után magabiztosan,  mire suhanó hang hallatszott, majd telibe eltalálta Steve bokáját a ragacsos, gusztustalan fonál és vágódott el, szegény.  
– Jelen! – esett be Peter a pálya közepére szuperhős landolással és fókuszált az elesettre. – Jelentem, uram, hatástalanítva! – vigyorgott, amit senki sem látott a maszk miatt. 
– Enyém a pálya akkor – csukódott le Tony arcánál a rostély és szállt a levegőbe,  de Sam azonnal elkapta, éppen hogy szabadulva Rhodey szorongatásából. 
– A labda, a labda! – vergődött Steve, de mintha mindenki el lett volna foglalva. 
Natasha azonnal Clintnek esett neki, aki nem röstellve magát ütött vissza a nőre.  
– Mintha kiestél volna a gyakorlatból – jegyezte meg, mire úgy orron vágták,  hogy ömleni kezdett a vére.  – Baszki, Natasha – kapott oda. 
– Mondtam, hogy elverlek – vigyorgott, miközben Sólyomszem fölé próbált kerekedni. 
– De ennyire? Mit fog mondani a feleségem? – hadonászott az íjával, mint egy rossz akció filmben. 
Karistoló hang hallatszott, ahogy Párduc végig húzta körmét Bucky karján.  Egyelőre a Tél katona védekezett, nem akart senkit sem bántani,  viszont kellően le is kellett kötnie,  hogy a labdát valaki elvigye addig. 
– Miért haragszol, T'Challa? – kérdezte,  miközben egy pihe-puha ütést fogott fel a macskától. 
– Eltörted – hallatszott a maszk mögül,  mintha maga Darth Vader toppant volna be és vette volna a levegőt szaporán. – Kedvenc bábumat. 
– Mi van? – hökkent meg Barnes és azonnal ki is gáncsolták. – Hogy mit törtem el, és mikor? – háborodott fel. 
– Megmondtam, eltörted a a bábut. 
– Nem törtem el – lendült arrébb a zöld füvön, így az ütés a volt helyén landolt. Ennyit a kertészeti munkákról... Holnap, ha meglátja ezt Stan Lee... Valószínűleg menten kórházba is került,  olyan módon imádta a fövenyét, na meg persze a fizetést Tonytól. 
– Még egy képregényhez kaptam – morogta. – Nagyon régen. Ororo Munroe-t ábrázolja és te barbár módon eltörted és el sem voltál képes takarítani magad után – ugrott a férfira,  akár egy édes kiscica. 
– Nem én voltam – kapta el a karmokat, melyek simán összekaristolták volna az arcát és tolta el magától,  hogy fel tudjon állni.  
– Repül a, repül a Hadigép! – kiáltotta Rhodey,  ahogy Sam ellen indult meg és kapta majdnem telibe a szárnyát, ha Vörös–szárny nem kapja el és ütközik neki hátulról, így megbillenve esett Samnek neki.
– Ember! – kiáltott fel utóbbi és próbálta a levegőben tartani magát, több-kevesebb sikerrel. Mint az ölelkező, szerelmes madarak, úgy kapaszkodtak egymásba, hogy fenn maradjanak.
– Vízió – meredt szigorúan a barna hajú mutáns az intelligenciára, ki a nő elé állt, már–már túl közel is... – Menj az utamból! – felelte szárazon.
De makacsan megrázta a fejét a robot. – Bajod eshet...
– Azt mondtam, menj az utamból! – kelt ki magából a nő és egy könnyed mozdulattal lökte el egy vörös fénycsóva kíséretébe magától Víziót, aki szokásához hűen állt fel és lebegett a lány elé.
– Hányszor kell még megismételnem? – taszított újra rajta, de a robot csak vissza–visszatért a nőhöz, alig szólva pár szót, de szemében az elhatározottság ott csillogott.
– Mondom. Menj. Az. Utamból! – csaptak ki ujjai közül magasra a bíbor szikrák és fonták körbe a férfit.
– Nem fogok, akárhányszor is mondod el – felelte határozottan a férfi. És újra, újra, újra, újra, újra, újra és ÚJRA is talpra állt idegesítve egyre jobban a lányt.
– Kapitány – hallatszott egy apró kis hang, nem messze a fekvő Steve-től, aki tépdeste le a pókhálót. Még ott volt tőle nem messze a labda, melyet a vonal mögé kellett volna csak vinni, de Tony is és Pókember is egyre közeledett hozzá csak. De a hangra felfigyelt, azonnal tudta, hogy a lelkes barátja, Hangya érkezik valahol, ha látná...
– Itt! Mondom itt! – kiabálta rekedtre magát a szegény apró kisember, aki egyre csak közeledett.
– Vigyázzon Kapitány, Pókember lecsap! – jött egy szaltóval Peter és lőtt ki még egy hálót lefogva ezzel a férfi karját is, aki megfeszítette izmait, hogy dudorodva látszott ki a pólón keresztül és még a szomszéd lány – ha lett volna –, még az is utána nézett volna, hacsaknem úgy kell felmosni szegényt.
– Látom, Tony te is mozgósítottál egy újat – nézett fel a megérkező férfira.
– Kezeket fel, Steve. A kormány nevében letartóztatlak – emelte rá kezét, melynek tenyeréből kék fény világított.
Oldalra döntötte a fejét a Kapitány, majd megrázta a fejét. – Ezt nem engedhetem most – terelte el a figyelmet, miközben Scott lekicsinyítette a labdát és már iszkolt is vele el a vonal felé láthatatlanul, mint mini Harry Potter a láthatatlan köpeny alatt.
Legyintett egyet csak a playboy és intett Pókembernek, aki már lőtte is ki a következő hálót. 
– Bazd meg! – ragadt bele Hangya is, aki miniként nem jutott messzire. Mozdulni se tudott, úgy satuba kapta a nyálka. – Uramisten, beszippant – kezdett el pánikolni,  hogy mit tegyen és igyekezett mozdulni. 
– Mi a mocsokból van ez? – igyekezett egy kezét kihúzni, de mint a számítógépes játékokban,  és a rossz komédiákban, pont úgy alig tudott milliknél többet. – Csak egy picit.  Ott egy picit. Már csak.... Ahhhh, egy kéznyi távolság. Kérlek,  Scott bácsit segítsd meg, istenem – nyögte, miközben céklavörösre pirult az erőlködéstől.  
Steve sóhajtott egyet, ahogy kezére csavarodott a fehér szál és nyomta a földhöz. Befeszítette izmait, dudorodott bicepsze és tricepsze még az egyenruha anyagán keresztül is. Még Zemo is elismerően pillantott egyet rá a pálya széléről,  nem hogy akkor a lányok, akik a közelben lettek volna,  ha nem a Bosszúálló toronyban és foci pálya sugarú környezetében lett volna a meccs. Pislogni se kellett és a pókfonálnak annyi is volt. 
– Végre!  – ujjongott fel Scott, mintha az ő érdeme lett volna az erőlködésben, hogy az egyik keze szabadult, a többivel pedig elgurult a földön elengedve valahol a labdát. – Ezt kapjátok ki! Csak bírjam gyomorral! – térdelt fel és csapott övére, mire nőni, nőni, nőni, nőni, nőni, nőni kezdett egyre-egyre-egyre-egyre-egyre-egyre nagyobbra. Túllépte az embermagasságot, még annál is gigászibb lett, akár a Trónok harcában a Fal. Végeláthatatlan magas, akit alig lehetett kikerülni és Pókember...
– Ne, ne, ne. Kérlek!  – ordított fel, de belefulladt az ütközésbe, ahogy  neki csapódott Scott seggének. – Blah... – nyögte és ellenkezés nélkül dőlt le róla.  – Ezzel se dicsekszem... – zuhant lefelé.  
Steve elismerően intett egyet Hangyának, aki valószínűleg semmit sem látott az egészből. 
– Ééééééééééééén vaaaaaaaaaaaagyoooooooooook – bömbölte, mire mindenki, akár levegőben,  akár a földbe tuszkolva lesett fel és hagyta abba a harcot. – Giaaaaaaaaaaaant–Maaaaaaaaaaaaaaaaaaan – nevetett fel, ami ebben a helyzetben inkább tűnt valami horrofilmből előrángatott szörnyeteg borzalmas, hihetetlen mordulásának. A föld megsüllyedt alatta és a precíz pázsitnak pedig annyi volt, amit Stan Lee biztos, hogy vérszemmel nézett volna, ahogy kihagy a szíve lassan. Oh, dehogy, hisz itt az öreg!  
Zemo mellett megjelent az öreg kertész is, aki széles vigyorral tapsolt. 
– Gyerünk,  Hangya! Zúzz, mint Hulk! – lelkesült fel. Ez szabályos?  Kinek szurkol ez? TeamHangya! Igaza van. 
Mindenki elhátrált a hadonászó óriás elől,  aki rendkívül élvezte,  hogy ő a legerősebb. 
– Muáááááh! – hallatszott még egy hang a távolból és a lent lévők csak kapkodhatták a fejüket, ahogy valamivel kisebb–de gyorsabb alak száguld végig a füvön,  szinte beleolvad színét illetően és Steve–ék, akik útban voltak, már fejüket szedve ugrottak is arrébb.  Hulk tarolt végig,  emlegetett szamár és a nála nagyobb Hangyának ugrott neki. Először megremegett, másodszor megingott, harmadszor elvesztette a súlyát,  negyedszer lassan nyúlt a mutáns után,  de ötödször túl lassú volt, ezért hatodszor pedig eldőlt, mint egy krumpli zsák és hatalmas dörejjel puffant idézve vele egy portengert, mint a sivatagba, ha vihar következik.  
– Auch! – alakult picivé, vagyis emberi méreteket öltött Scott. – Ki mondta...
– Muáááááh! – ordított rá Hulk, mire, mint egy jó gyerek fogta be a száját a nyöszörgő. 
– Nagyfiú!  – tapsolt Tony vigyorogva, mintha az ő irányába dőlt volna el ezzel a meccs. – Kösz!  Steve beismered? – fordult a Kapitány és csapata felé, akik összeszedték magukat. 
– Hol is a labda? – ráncolta a homlokát Steve,  miközben csípőre tette a kezét. – Én nem látom,  hogy a Stark vonal mögé került volna. 
– Pedig ott – mutogatta Tony. – Ott van, tudom, te vak vagy – legyintett egyet, ahogy leste, hogy tényleg hol is az a labda. 
– Tony – köszörülte meg Natasha a torkát.  – Én se látom – hunyorgott a milliárdosra, aki kezdte érezhetni a nyomást. 
– Pedig – lépett soraik közé Zemo és szedte le a szemüveget.  – Akkor nincs vége a játéknak és nem győzött a Stark csapat  – hangsúlyozta ki a Stakr szót,  hogy álljon vissza a játékba.  
– De a Rogers se – jegyezte meg Bucky megtörölve arcát és csöves haját hátradobta, mint a reklámokba. 
– Akkor sincs vége – erősödött tovább nem mutatva ki a szándékait. 
– Hol a labda, Rogers? – fonta karba a kezeit Tony, hogy átvegye az irányítást és megnyerje a játékot. 
– Ehm... – túrt a hajába a szőke,  miközben hátralesett a többiekre,  hogy valamit sejtenek, de csak Hangyán állapodott meg a tekintete, aki felájultan feküdt Hulk kezében,  aki viszont éppen azon gondolkodott, hogy eldobja-e vagy sem.  – Hát... – kezdett volna bele. – Valahol ott – mutatta, ahol feküdt. – Scott... 
De alig fejezte be és vakító fény csapott alá a levegőből és kör alakban hagyott nyomott a pázsiton, amire viszont már Stan szeme  szúrós pillantássá alakult. 
– Atyám... – hunyta le a szemeit Tony. – Vendégeket várunk még?  
Felpillantva lobogó vörös köpenyt látott egy majdnem két méter magas alakhoz, akinek szőke haja frissen fénylett,  valószínűleg a Lo... Thoreal sampontól. 
Megérkezett a mamlasz, az Isten, a Mjölnír tulajdonosa, Asgard trónörököse, a szőke hajú, izmos Thor! 
– Kész a csapat – biccentett Steve örömmel és üdvözölte egymást az egész  csoport. Mint az újak,  mint a régiek.  
– Hol van, Zemo? – hunyorgott hátra Stan, aki belefeledkezett a gyep állapotába. 
– Zemo?! –  szippantott a levegőbe T'Challa. – Rossz érzésem támadt.  
– Neked mindig, gondolom, a páratartalom elnyomja a szaglásodat – veregette vállon Tony a férfit. – Engem inkább az érdekel, hogy a labda most? – nézett össze a többiekkel.
– Ne máááár – sóhajtott Clint megforgatva az íját. – Pedig végre egyszer lenyomtam Natashát erre... Auch – szisszen fel, mikor az említett nő tarkón csapja.
– Az a 1 másodperc? Az volt neked lenyomás? – vonta fel a szemöldökét. 
– Akkoooooor... Beszéljük meg a Bíróval – vont vállat.  – Zemo, hol bujkálsz? – ordította Tony. 
– Miről maradtam le? – dörmögte Thor a többiek társaságában. 
– Semmiről – hunyorgott Tony Buckyra. – Csak egyesek azt hiszik, remek vicc, hogy hajnalba ugrasszuk ki az embert az ágyából.
– De... De... – túrt fekete hajába a katona.– Csak segíteni akartam, a takarító meg azt mondta, hogy lenne is mit – fonta karba a kezét,  ahogy bevallotta, honnan is indult meg az egész.  Pörgessük vissza csak az időt!  Miért indította volna Bucky be reggel? Minek akart volna porszívózni? Hacsaknem porszívó–fanatikus, akkor nem valószínű,  hogy kezébe venné,  főképp, hogy a legkisebb lila gőze sincsen, hogy hogyan is kellene használni.  
– Várj...Várj!  – emelte magasba a playboy egy ujját.  – A takarító? Zemo? – szaladt magasba a szemöldöke. 
– Uram, ha engedi – szólt közbe Vízió is, akinek volt mondhatnékja, ugyanis a reggel kapott leveleket is Zemo nyújtotta a kezébe,  azzal a mondattal: "Postaládából szedtem ki".  – A levelet... Azt is Mr. Helmut nyújtotta át nekem. Amit önnek adtam. 
– Amiben... – sötétült el a milliárdos arca.  – Idézem: "Kedves, .....!" Gondolom ide jött volna a nevem. "Örömömre szolgál írni Önnek. Azt mondják, hogy maga valami hős, ez által meghívom egy kincskereső versenyre, melynek tétjei kövek. Nagyon fontos kövek, mint például a barátja fejében lévő... Puszi: Star–lord" – sóhajtott egyet Tony, ahogy mutatta a képet, melyen Fury szerepel egy idiótával, aki befordulva nézett a kamerába barna dzsekiben és a széles mosolytól mind a 32 fogát látatni engedte.
– Ezt nem Zemo küldte akkor kivételesen– jegyezte meg Wanda hátul.  – Nehéz a hírnév elviselése, mi? 
– Szerintem – csapott a vállára a Kapitány.  – Mára letudtuk ezt. Inkább menjünk be, ha már így együtt vagyunk. 
– Ugyan fogalmam sincs miről van szó,  de igen, igyunk egy pohár tüzes vizet – biccentett Thor és a csipet–csapat nagyobb jó kedvvel indult befelé.  Még Stan is jött velük, aki inkább az alkoholt látta jobbnak, minthogy a gyepet vizslassa, ahol Hulk vágtatott előre beájulva és eldobva Hangyát, miután visszaváltozott. 
– Jujj, ez már 18+ – téblábolt Pókember és lőtt egy ragacsot Bannerre, hogy ne tárulkozzon ki mindenki előtt.  
A borzalmas nap így ért véget.  Sütött a nap csodával határos módon. A rettentően rossz reggelre már alig emlékeztek, főképp mikor már fel is öntöttek a garatra és a legnagyobb gondjuk az volt, hogy Thort valahogy részegen az ágyba cipeljék, na meg persze a Mjölnír megemelése, amelyből Víziót kizárták, mielőtt még el is repül vele. Zemo pedig... Várta a következő alkalmat. 

2 megjegyzés:

  1. Nem volt ez olyan rossz, csaje! Sőt! Humorfaktor 10/10 :D
    Tényleg vicces volt, mert először azt hittem, hogy Sólyom Sam az Clint. Mert érted, Sólyomszem. Sam = szem :D
    Ooh, én annyira sajnálom Jarvist! :( Hiányzik.
    Tonytonytony.
    Pókit továbbra is imádom :D "Jujj, ez már 18+" Nagyon ott volt :D
    Amúgy egy kicsit belekötök a központozásba. A neveket néha a végére írod, ami olvasva elég fura. Várj, keresek egy példát...
    "Rázkódó vállal görnyedt meg Rhodey"
    Nahh, az ilyeneknél jobb lenne így: Rhodey rázkódó vállal görnyedt meg"
    Bocsi, egy ideje le akartam írni, de sosem volt türelmem ;)
    Nagyon tetszett a novella, jó volt visszakerülni a Polgárháború hangulatába :3
    Köszi, hogy olvashattam!
    Puszi: Babu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh inkább én köszönöm a segítő tanácsot :) ezt megfogadom! És figyelek rá
      Köszönöm hogy elolvastad

      Törlés