Novella: Családi trió

Hellobello!
Tyűha, rég hoztam részt... Vagy bármit is. A lusta mindenemet! De most egy novellával érkeztem, méghozzá Lokinkról :)

Családi trió
Besorolás:
  • Fanfiction/Au
  • Egy részes novella
  • szeretet
  • nyugalom
  • család

Jó olvasást! :)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy terem. Ez a terem – mondhatnám – roppant egyszerű volt, de mekkora hazugság lenne már.  Vedd sorban a fejedben életed legfurcsább szobáit, ez egyikhez sem fog hasonlítani, egyáltalán nem.
Borzalmasan nagy volt, mennyezete az egekbe nyúlt,  alig láttad a plafont, a vastag tartóoszlopokat végig koponyák keretezték, melynek mindegyikén rovás írással egy-egy név volt rávésve. Fekete márványt fektettek le a padlóra, melyen egyes helyeken hosszú,  mély karom nyomok látszottak,  mintha valakik nagyon ellenezték volna a sorsukat. A teremben kellemesen hűvös levegő volt, oldalt fáklyák világítottak, melyek lehetetlen módon, de nagy sugárban adtak sok fényt.  Így sétálva,  még engemet is valami sejtelmes,  nyomasztó érzés kerített a hatalmába... Nem is tudnám szavakkal körbeírni, olyan ellentétesen kettős.  Valahol mindjárt megkattansz, hogy mi fog történni veled, míg a másik oldalon egy olyan könnyed, felszabadult érzés mámorosít meg, hogy szinte már függője leszel...
Középen,  a terem hátuljában, két hatalmas szörnyeteg között,  melyre még nevet se tudok ráakasztani, annyira felismerhetetlenek és torzak voltak. Kezükben éles, derékig érő kardot szorítottak, arcukat nem lehetett látni,  mintha leégett volna a bőrük és az alatta lévő izomrostokat, szalagokat, húscafatokat mutatnák... Közöttük egy a szobába nem teljesen illő aranyozott csontokból felépülő trónszék foglal helyet.
Na, egy ilyen helyet képzelj el, ahol a trónszéken egy csodálatos nő ült.  Fekete haja vállát nyaldosta, zöld ruha tapadt a testéhez, mely kiemelte idomait és még inkább hangsúlyozta. Ha nem lett volna olyan félelmetes még talán le is szólítottam volna, de az a zöld tekintet, mely pontosan úgy világított, mint Lokié... Mert pontosan, ő volt Loki lánya, Helheim királynője és a Holtak istennője, na meg még ki tudja minek micsodája, de ezek a lényegesebbek. Mereven, masszívan ült csontból készült trónján, mintha oda faragta volna egy szobrász. Vékony,  csontos ujjaival dobolt a karfán, meg kell hagyni, gyönyörű volt, igazi rejtély,  aki egy tekintettel az emberbe tudta fojtani a szót. 
Csapódás, majd csattogó, csoszogó hang hallatszott. Undorodva lehetett látni egy csontvázat. És most nem viccelek! Ez halálosan komolyan mondtam, hogy egy csontváz vezette be a mi kis vendégünket. Tippeljünk vajon ki lehetett? Inkább leírom. Szikár,  magas alak lépdelt tompán be. Zöld-arany-fekete ruhája a szokásos volt, viszont zöld köpenyét és szarvas sisakját nem viselte. A sceptre kopogott a padlón,  ahogy egyre közelebb került a trónhoz. Ébenfekete pont olyan sötét volt, mint lányáé, ahogy szeme is pontosan úgy világított. Ajkán kacér,  sunyi mosoly villogott. Valamiért jött.  Valamit akart. 
Ritka pillanatok egyike, mikor a Laufeyson család tagjai találkoznak. Lokinak ahány szeretője volt... És azoktól mennyi gyermek. Persze mind ugyanarra a sorsra jutottak, vagy a legtöbbjük. Apjuk által valami szörnyű életet kellett élniük.  Fenrir Asgard alagsorába van leláncolva az idők végezetéig, Jörmungundur az óceánokat szeli mindennapjain, de sose teheti be lábát Asgardba, Hel... Heilheimben, kiátkozva Asgardból és még lehetne sorolni. 
Grimaszba torzult Hel arca, nagyon nem hiányolta apját. Nem mintha a másik fél ekkora örömmel érkezett volna, csak arcán nem ütközött ki. Loki mindig is jól játszotta meg az érzéseit. 
– Apám... – kiejtette a szavakat, pontosan úgy,  mintha mindjárt rosszul is lenne. Hiszen a férfi sose volt mellette, még akkor se mozdította a kisujját, mikor Odin kiátkozta. Talán pár napig szomorú volt, de ennyi. Anyját Angrbodát is cserélte Sigynre... Amitől még nagyobb ellenszenve született,  de mivel nem találkoztak, így sosem mondta meg neki, hogy kibaszottul utálja. 
– Hel, kedvesem – lépett elé és végig mérte lányát.  – De sokat nőttél – jegyezte meg pofátlan vigyorral egyetemben. – Gyönyörű lettél,  mintha engem örököltél volna inkább.  
– Csak szeretnéd – mordult egyet a nő és intett a csontváznak, aki azonnal fegyvert emelt a férfira. Nem kell itt lacafacázni. Nem fogja elrejteni az utálatát és essenek túl ezen a redva beszélgetésen, mielőtt még feldaraboltatja és lelkét elzárja. 
– Így kell fogadni apádat? – hajolt hátra a kardtól, mely a nyakának feszült.  
– Az én birodalmamban jársz!  Ne feledd, itt az én szabályaim érvényesek és a hatalmad nem elég ide, legyél akárminek az istene is – állt fel. Egész alakja felsőbbrendűséget sugárzott, fekete köpenye a földet súrolta,  kardjára fény villant és keze is zölden kezdett el világítani. Nem rejtette véka alá,  képes saját tróntermében családtagot ölni.  
– Anyád volt ilyen forrófejű – jegyezte meg még mindig vigyorogva. – Pont ezt szerettem benne. 
– Mégis elhagytad – vetett rá egy szánalmas pillanatot,  miközben lesétált mellé és hirtelen sok csontváz jelent meg körülötte,  közrefogva a férfit,  aki nem ellenkezett. 
– Változnak az idők – vont vállat.  – Az ízlésem is. 
– Igen, most az ártatlan nőkre buksz, akik talán kompenzálják a komplexusaidat azzal, hogy bizonyítani akarnak. Értem én.  Szánalom – indult előre a teremben és egy oldalsó folyosóra tértek.  
– Szemtelen vagy, kicsi lányom – fintorgott egyet, ahogy a rothadó csontváz menet között sétált utána.  Nem így tervezte el. Azt hitte, ennél megértőbb a lánya,  de így... Nem lesz könnyű beszélni vele. 
– Csak mint te. Nem voltál itt, hogy megnevelj. Sőt emlékeztetlek, hogy senki sem. A saját szüleim nem voltak képesek egyszer se meglátogatni. 
– Ez zavar ennyire? 
– Nem, önmaga,  a jelenléted – kopogott végig magassarkú cipője a márvány folyosón, ahol  néha-néha felbukkant egy páncélba öltöztetett halott, aki jó mélyen meghajolt úrnője előtt.  
– Ahhh – bólintott egyet. – Akkor hasonlót érzünk – vallotta be végül,  hogy neki sincs kedve itt lenni. – Hova megyünk?  
– Majd megtudod – kuncogott fel és élesen hasította a levegőt nevetése. Minden falról visszacsapódott a hang, így igazi őrület volt végig sétálni a komor folyosón. 
– Remélem, nem most akarod a játszótársaidat megmutatni. Tudod, felnőtt vagy, és inkább... 
– Ha tudnád, milyen szívesen szúrnám át a szívedet. Csak lassan, megcsiklandozva a szíved, majd belenyomni, hogy minden izmodat átszakítsa és kirántani, hogy véred elfolyjon. 
– Milyen kedves, a gyűlölet jó dolog. 
– De nem teszem meg. Még. – duruzsolta és vezette ki egy teraszon keresztül egy kertbe. Hát, élő virágok nem nagyon fordultak elő,  hanem mindegyik csontszárral rendelkezett és bontott szirmokat, de közepükben egy fényes gömb volt látható.  – A kedvenc lelkeim. Nehogy összetörd, mert te kerülsz a helyébe – vágott át a sövényen, ahol a követő menet is libasorba sorakozott fel, páran le is szaladtak és vártak a kert végében.  
– Milyen egyedi – húzta grimaszra a száját és nem értette, hogy minek kell erre jönnie, hiszen csak beszélt vele. 
– Tetszeni fog... – duruzsolta a lány,  amitől Lokinak szinte égnek állt a haja is. Ebben a birodalomban tényleg nem volt, nem lehetett akkora ereje,  mert mindent a lány birtokolt. Csak csettintenie kellett és az összes halott ellene indul. Irigyelte mindig is, lányának van egy egész világa,  míg neki...
Egy kúthoz sétáltak, melynek vize fodrozódva kavargott. Kékes-zöldes fény ömlött ki belőle,  mely megvilágította a halott környezetet. 
– Mi ez? 
– Csak pillants bele – kuncogta a lány,  miközben végig húzta kezét a felszínen és állt meg, akár a kút őrzője. 
– Ne játszunk ilyet – rázta meg a fejét,  de kíváncsisága legyőzte. Mi ez a kút?  Mi lehet benne. És mikor pillantása rávetült képek kezdtek el kavarogni össze-vissza. Alig fogta fel, de akár egy diafilm,már váltott is. Gyorsan, ütemesen forgott a filmtekercs, ahol csak alakok villantak fel, vagy hallott meg egy-egy szót,  fények,  Asgard, Midgard, egy nő és így tovább, míg el nem sötétült. Úgy lesett fel a lányra,  mintha éppen pofon csapták volna. 
– Mi volt ez? – kérdezte reszelős hangon,de csak csillogó tekintet volt a válasz.  
– Azért jöttél,  hogy segítsek neked. 
– Mi volt ez??! – megismételte újra erélyesebben.
– Hogy anyád lelkét elkérjem Valkűrtől és engedjem vissza az élők sorában – fűzte tovább a gondolatait. Loki értetlenül nézte,  hogyan is jött rá,  hiszen nem mondott erről semmit sem.
Kezét lecsapta a kút falára és idegesen pillantott rá.  – Mi volt ez? 
– A jelen,  a jövő és a múlt – suttogta halkan. – Valamelyik, vagy épp mind – vont vállat.  – És közben szeretnek az emberek trécselni, hogy miért jöttek… Véletlenül elkottynatottad.
– Látni akarom újra – kapaszkodott erősen a csont falba és ujjai kifehéredtek. 
– Nem fogod – kuncogta a lány. –Most hogy megtört az álcád, inkább beszéljünk nyílt lapokkal – kikerülte a férfit és indult a kert szíve felé.  A zöld köpeny suhogva suhant utána.  – Nem szeretem, ha hülyének néznek. 
Loki is utána indult, kicsit leforrázva, de máris azon járt az agya, hogyan fordítson a helyzetén. 
– Hel... – kezdett bele, hogy érzelmeire hasson. – Lányom...
– És mond, hogyan is szándékoztad elérni, hogy rávegyél elmenni a Valkűrhöz? Vagy elfeledted, hogy  egy világba nem léphetek be – állt meg a lány egy csont virág mellett, amit megérintve ragyogott fel kibontva, ropogva szirmait. – Az már nem az én hatásköröm. 
– De segíthetnél. Én beengedlek Asgardba. Senki sem fogja megtudni, csak anyám...
– Mindig akkor kellek, ha segítségre van szükséged – kuncogott fel. 
– Igen. Mert te vagy elég hatalmas hozzá – kapta el a fonalat és a lány egójára igyekezett hatni. Tudta, mik a saját gyengéi, akkor a lányának is azok lesznek. 
– Köszönöm, de furcsán hangzik pont a te szádból – koppantott kardjával. – És nem egyszerű feladat
– Mit kérsz még?  Asgardon kívül?  Pénzt,  hatalmat?
– Nem, ez mind megvan – mosolygott rá. – Hogy az összes halott hozzám kerüljön, még akkor is ha dicső halált haltak. 
– Nem bírná el Helheim. 
– Oh, dehogynem. Különben semmit sem ér,  hogy Asgardba menjek és intézzem el Frigga lelkét. A holtaknak jó a béke.  
– Nem jó!  – csattant fel Loki és álcája végleg megrepedt. Szerette Friggát, ő volt az egyetlen, akit igazán szeretett az életében és már elvesztette. Szüksége volt még rá,  hogy valaki legyen mellette... Idegesen túrt fekete hajába és próbálta eltüntetni keze remegését. El fogja érni,  ha törik, ha szakad. 
– Így állunk – vigyorgott a lány. Pont ugyanaz a hátborzongató mosoly játszott ajkán,  ami Lokién szokott. Tagadni se lehetett, hogy Laufeyson gyermek.  
– Fejezd be! – reccsent Loki hangja és emelte meg a botját, de addigra a lány is kikapta kardját és a csontvázak is körbevették őket fegyvert előreszegezve. 
– Csak nem gondolod, hogy esélyt adok arra, hogy a saját birodalmamban ölj meg. Minta apa vagy, de tényleg – csillogtak szemei, ahogy keze újra zöld fényben játszott.  – Rosszul hiszed, ha úgy gondolod, hogy a vér engem kötelezni fog. Téged sem kötelezett sok–sok éve,  hogy Odinnak ellent mondj, mert nem érdekeltelek. 
– Hidd el, büszke voltam akkor is rád és most is – duruzsolta halkan a hazugság istene, pedig nem nagyon hatották meg a szavak. Gyermekei valóban nem nagyon érdekelték, úgyis mind utálja...
– Hazudsz! 
– Én nem – rázta fejét Loki, hogy minél hitelesebb lehessen és engedte le a sceptrét, mire körülötte is eltűntek a fegyverek. – Figyeltelek végig, ahogy helytállsz a helyzetedben, ahogy egy birodalom úrnője leszel... – folytatta tovább, hiszen a vasat addig kell ütni, míg meleg. Ugyan kicsit elgondolkodott, hogy vajon, mit is élhetett meg a lánya... Milyen lehetett, de nem tudta átérezni. A vére volt, még sem tudott lányaként gondolni rá. Sosem tartottak össze, sose voltak családi ülések, trécselések, lelkizések, hiszen nem látták egymást. Ha felnevelte volna, akkor biztos másképp alakul, de most... Mindegy volt.
– Tényleg? – ingott meg végre a lány.
– Igen, épp ezért kérlek, hogy segíts és utána bármit megkapsz. Rendben? – nyújtotta a kezét, mire a lány végül akarva–akaratlanul, de elfogadta. Loki magához is húzta egy hazug ölelésre, noha valahol szíve mélyén mégis jól esett. A lánya... Valaha az volt... Most is az, vajon?

***
– Valkűr! – csattant Hel hangja, ahogy eljött a szőke istenséghez, ki azon lelkekért felelős, akik dicsőségben, csatában halak meg. 
A szőke hajadon meglepetten fordult hátra, hiszen Hel sem éppen mindennapi megjelenés volt Asgardban, sőt!
– Mit keresel itt? – nyúlt kardja után és kék szemeit azonnal a lányra szegezte. 
De a fekete hajadon határozottan, céltudatosan lépett előre. Fegyverén volt neki is keze, ami már zöld fénnyel kezdett fényleni. Ha Frigga lelkét nem kapja meg szép szóra, akkor ő támadásba fog lendülni. 
– Rég láttuk egymást, sőőőőt!
– Tudom ki vagy – vicsorogta és máris a lányra szegezte a kardját, hogy már pedig nem engedi tovább. 
– Egy dologért jöttem – köhinthette Hel. – Frigga lelkéért, úgyhogy szépen rakd le azt a kardot és vezess el a valhallai terembe, ahol a lelkek élnek.
Valkűr, vagyis ismertebb nevén Brünhilda elnevette magát, ahogy közben felmérte ellenfelét. Tényleg azt gondolja, hogy oda fogja adni? Csak így a semmiből?
– Már tudják, hogy itt vagy, pedig neked sosem szabadott volna eljönnöd ide! Kivetettek, száműztek!
– De pontosak a részleteid. Gratulálok! – Hel nyájas mosolyra húzta ajkát. – Nem hagysz más választás – rántotta ki kardját és ütötte el a másikat, hogy bevigyen egy támadást. Máris acél acélnak feszült, a két lány azonnal farkasszemet nézve kezdett bele a csatába azzal a gondolattal, hogy nem fognak veszíteni. Esélyt sem adnak! 
– Takarodj innen! Még elmehetsz megtorlás nélkül!
– Amit akarok, elveszek. Kell az a lélek. 
De a szavak csak apró fuvallatok voltak egy tornádó erejű szélben, mely kezdett kialakulni. Pengék szaporán pattogtak, ahogy tökéletesen igazodtak egymás mozdulataihoz. Blokkolások, ütések, szúrások, csuklóforgatások sorai pörögtek le másodpercek alatt, ahogy egyik a másikon felül akart kerekedni. De míg ezek női harcba bonyolódtak, addig a mi kis Lokinak hova is tűnt el? Mert bizony valahol megbújt, mint salakanyag a gyepszinten. Csak erre várt, tudta, sőt biztos volt benne, hogy lánya nem képes tovább jutni, túl forrófejű ahhoz. Volt honnan örökölnie, így ő fog elmenni a palota legmagasabb tornyába, ahol a dicső lelkek valkűrökké lesznek és minden este kilovagolnak bejárni az eget, csak arra várva, hogy eljöjjön a Ragnarok, mikor Odin égi seregébe vonulnak.
Egy kis varázslat itt, egy kis varázslat ott és már el is ment a csatázó felek között, tovább, hogy feljusson. A lépcsők bármennyire is soknak tűntek, most még is hamar megjárta. Megállt az ajtó előtt, ahol az őrt egy könnyed mozdulattal leütötte és már lépett is be. Megszentségtelenítés? Meglehet, de neki akkor is szüksége van az anyjára...
– Loki! – Két ölelő kar szorította meg és valaki forró ölelésébe került. Még csak körbe sem nézett, de a ragyogó aura meg sem engedte. Friggára nézett, aki sosem volt szebb, mint ebben a pillanatban. Aranyszőke haja ragyogott, szeme csillogott, mosolya sugárzott. Mintha most lenne a legboldogabb.
– Hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepve és szorította meg a tékozló fiú kezét, de érintése nem volt emberi, mintha elveszne a semmibe, nem tudta pontosan megfogni.
– Érted jöttem! Le foglak vinni – válaszolta kissé kétségbeesett hangon. Örült, hogy végre láthatja anyját, még ha nem is az igazit. Ő volt az egyetlen, akit életében valaha is igazán szeretett... Mindig ott volt mellette, segítette, szerette, és nem nézte különbnek, mint Thort. Őt szerette, nem az a mamlaszt!
– Oh, Loki – fogta közre egy mosoly kíséretében az arcát. – Nem lehet...
– De igen, Hel vissza fog tudni hozni. Újra együtt leszünk!
– Loki... – megrázta a fejét és most először jelent meg arcán bágyadt szomorúság. – Nem lehet...
– De kérlek, csak rajtad múlik. Már nincs sok időnk!
– Szerettelek! – pillantott fel bölcs szemekkel.  – Most is! De ezt nem tehetjük meg. Ne borítsd fel a békét saját céljaid miatt.
– Miről beszélsz?
– Ne kivételezz, mert az érzelmeid sanyargatnak...
– Gyere velem, szükségem van rád – görnyedt meg Loki válla, ahogy hallgatta a szavakat. Egyáltalán nem ezt akarta. Miért ellenkezik?
– Mindig veled vagyok, itt – fogta meg a fiú kezét és simított végig a sápadt arcont. – A szívedben – helyezte összekulcsolt kezeiket a férfi mellkasára. – Mindig. Sosem hagylak el...
– De... De.. – Kapaszkodni próbált valamiben. Bármiben, akármiben...
De ekkor valami megrázta az épület falait.
– Menned kell, én nem jöhetek...
– De Hel... Képes lenne, tudja, hogy kell! Csak gyere velem!
– LOKIIIIIIIIII! érkezett kívülről a mennydörgő hang, ami semmi jót nem jelentett.
– Nekem már itt a helyem. Vigyázz magadra, fiam – nyomott egy forró csókot a homlokára és mielőtt még pisloghatott volna bármelyikük is, már el is tűnt.
– Neeeem, nem, nem, neeeeem! – túrt idegesen ébenfekete hajába. – Ez nem lehet! – szorult ökölbe a keze. – Neeeeem!
– LOKIIIIIIIIIII! – hallotta meg közelről a nevét és ahogy megfordult, Odint látta meg a lépcsőn, aki szikrázó tekintettel nézett "fiára". – Mit tettél? – ragadta meg Loki kezét és már rántotta ki is a teremből, melynek ajtaja hangos dörejjel csapódott be. – Hogy képzelted?! – húzta maga után le, olyan tempóban, amit meg lehetett volna irigyelni, ahogy leértek, meglátta Helt, aki gyűlölködő tekintettel nézett Lokira, miközben Thor tartotta vasmarokkal. 
– Utállak – sziszegte. – Gyűlöllek! – Hel tovább fröcsögte a rosszabbnál rosszabb szavakat, de nem  lehetett mit tenni. Lebuktak, megbuktak, nem tudták végig csinálni... És Loki mindenkit rántott maga után. 
– Vigyétek! Feladata van Helheimbe még! – intett egyet a lányra Odin, majd Lokit is átadta az őröknek. – Neki pedig egy cella.... Fogalmad sincs mit tettél, Loki...
– Én csak újra látni akartam... – suttogta maga elé a zöld ruhás férfi, ahogy engedte, hogy kezét bilincsbe zárják. Ez semmi volt a tudathoz képest, hogy Frigga nem jött vele. Csak egy újabb cella, melyből ki fog jutni...

2 megjegyzés:

  1. Na miután kisikítoztam magam, hogy találtam egy novellát Helről, most szépen írok ide valamit, hogy ezt megköszönhessem. Mert az egész annyira érdekes és pattogós volt. Bravúrosan hoztad az egész mitológiát és annak szereplőit. Kicsit a végén elszontyolodtam bevallom. Na de, szóval köszönöm hogy olvashattam! Jól esett egy nehéz nap után :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huuu ennek örülök ^^ szerintem egy szimpatikus karakter lesz, más kérdés, hogy a filmben majd másmilyen lesz, de én így képzeltem el.
      Köszönöm hogy olvastad és kommentet is írtál ^^ sokat jelent.
      Lesz még ilyen, hát remélem abban kapósabb véggel :D általában nem szoktam a novella végeket úgy írni, hogy az olvasó örüljön a végére, bár ez most nem lett igazán lecsapva. Köszönöm ^^

      Törlés