Novella: Zselés munkamegoldás

Hellobello!
Na, hát ma egy olyan kis szösszenettel, mesével érkeztem, amit én még jó pár éve, körülbelül hatodikos koromban írhattam, és igen, bekerült egy pályázatba, amin harmadik lettem. Nem mondom, most újra olvasva, igazán furcsa egy történet... Régen nagyon is szerettem meséket írni, több füzetet megtöltöttem a testvéremnek, de ez volt az egyik történet, melyet nagy nevetéssel olvastam el újra. Abszurd, morbid,  butuska, de szerethető. 
Remélem tetszik nektek is!

Zselés munkamegoldás
Besorolás:
  • saját
  • egyperces novella
  • humoros (?)
Jó olvasást!

Hol volt, hol nem volt, Nyálkahegyen és a Nagy Zöld Tengeren is túl, élt egy zselé. Ez a Zselé maroknyi, de nagyon kék volt, ezért is nevezték a Nagy Kéknek. 
Nagy Kék nagyon nyálkás zselé volt, és nagyon szeretett enni, de ez még hagyján – egyszerűen falánk volt. Mindent megevett, ami az útjába került. De tényleg mindent, legyen az akár csavar, tüske, papír fecni, morzsaszem. 
Egyszer történt, egy x.-ik napon, mikor az időjárás... Áh, ez lényegtelen is. Na, az történt, hogy Nagy Kék egy porszemmel futott össze az egyik szekrény alatt, ahova nagy nehezen be tudta tuszakolni magát. 
– Megehetlek? – kérdezte kertelés nélkül. – Olyan éhes vagyok. Már nem ettem egy teljes perce semmit sem... – panaszolta nyivákolva. 
– Hát, nem igazán örülnék neki, ha megennél – köhintett idegesen az icuri-picuri porszemcse. 
– Hallod, hogy korog a gyomrom? Tiszta mennydörgés! Ebbe aztán bele is lehet süketülni ám! – mutogatott hevesen hasára. 
– Igazad van – fintorogta a porszem beletörődve az elkerülhetetlenbe, és hatalmas sóhaj szakadt fel belőle –, akkor kapj be nyugodtan. 
Egy pillanat múlva már volt porszem, nincs porszem. Mintha ott sem lett volna sohasem, még a helye is kihűlt, olyan gyors volt Nagy Kék.
– Így már jobb – mondta a zselé a hasát simogatva elégedetten. De alig telt el néhány pillanat, mikor... – Ha-ha-ha – kacagott fel Nagy Kék. – Mi lehet ez? Bru-ha-ha – nevetett tovább egyre harsányabban, hogy a szekrény akár bele is remegett. – Te vagy az porszem? Ne csikizz már! – kuncogott szinte már könnyek között. 
A porszem nem hagyta abba, a zselé gyomrában egyre csak mocorgott, Nagy Kék pedig csak vihorászott, kacarászott, röhögcsélt, hahotázott, viháncolt. Végül nem bírta tovább. A nagy nevetéstől hányingere támadt és hatalmas erőlködések közepette kiköpte a porszemet. 
– Miért csináltad ezt velem? – kérdezte szemrehányóan a zselé a porszemtől, még mindig nevetgélve, könnyeit törölgetve.
– Mert megettél. Meg azért is mert megzsaroltál, hogy a korgó-morgó gyomrodtól megsüketül mindenki. De egyébként is, nem szeretem, ha megesznek. Látod, hogy milyen kicsi lettem? Egyáltalán nem tesz nekem jót, ha megesznek, teljesen összementem – nyújtózkodott, hogy hátha a nyálka leszárad, és újra nagy lehet.
– Jól van. Rendben. Nem eszlek meg többet – mondta Nagy Kék. – De én most újra éhes lettem, mindjárt éhen is halok... Hallod a gyomrom korgását? – kezdett bele újra nyöszörögve. 
– Na, ezt most hagyd abba. Keress valami más ehetőt – válaszolta duzzogva a kis porszem és egy apró fuvallattól már tovább is libbent. 
Nagy Kék szomorúan körbenézett, keresve valami ennivalót, de a látvány nem kecsegtette. Nem sokkal később viszont a hírek szerint az éléskamrába jutott be, ahol rengeteg falnivalót talált. Talán még most is eszik, hacsaknem gyomorrontásban szenved. 

2 megjegyzés: